HU  
HU ENG DE   
 

VI. Nemzetközi Piknik a PTE-n

2026. június 12-én, immár hatodik alkalommal rendezték meg a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Piknikjét egy verőfényes nyári napon. Az esemény nemcsak a közös ünneplésre és a kötetlen eszmecserére adott lehetőséget, hanem hagyományosan itt adták át a PTE nemzetköziesítési díjait is azoknak az oktatóknak és adminisztratív munkatársaknak, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak az intézmény globális láthatóságához.

A rendezvényt dr. Tarrósy István, a Nemzetközi Igazgatóság vezetője nyitotta meg, majd átadta a szót dr. Miseta Attila rektornak. A rektor úr beszédében kitért arra, hogy ebben a minőségében utolsó alkalommal vesz részt az eseményen, és örömmel tekint vissza az elmúlt időszak egyre bővülő sikereire. Kiemelte az egyetem nemzetköziesítésének rohamos fejlődését: a PTE jelenleg mintegy 5700 nemzetközi hallgatóval büszkélkedhet, ami a teljes hallgatói létszám nagyjából egyötödét teszi ki.

20260612 Nemzetközi Piknik

A legfontosabb a presztízs: hogy azok, akik tőlünk kapnak diplomát, megállják a helyüket a világban, és vigyék a jó hírünket. Ebben azoknak a kollégáknak, akik a hallgatók menedzselésében részt vesznek, igen komoly szerepük van – hangsúlyozta dr. Miseta Attila, aki egyúttal jelezte: a jövő egyik nagy kihívása és feladata a külföldi oktatók még nagyobb arányú bevonzása lesz.

Az esemény fénypontjaként a hagyományokhoz híven átadták a PTE nemzetköziesítési díjait oktatói és adminisztrációs kategóriákban. Idén a következő kollégák munkáját ismerték el:

20260612 Nemzetközi Piknik

Dr. Abdelkader Nóra: 2022 októbere óta dolgozik a területen, gyors reagálásával, precíz munkavégzésével és magas szakmai színvonalú megoldásaival, többek között kiemelkedő szakfordítói tevékenységével, támogatja a nemzetközi együttműködések és bilaterális megállapodások sikerét. Kollégái igazi "angyalként" hivatkoznak rá.

20260612 Nemzetközi Piknik

Dr. Vörös Zoltán: Egyetemi docensként 15 éve vállal kiemelkedő szerepet az angol nyelvű oktatásban és a nemzetközi képzések fejlesztésében. Emellett a Digitális Oktatás- és Tanulásfejlesztési Központ első igazgatójaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézmény modernizációjában.

20260612 Nemzetközi Piknik

Bőczin-Sirkeci Vanda: Hosszú évek óta a BTK nemzetközi kapcsolatainak motorja. Nagy szeretettel, türelemmel és személyre szabott segítséggel fordul a külföldi hallgatók felé a legnehezebb adminisztrációs kihívások során is. Rendkívül segítőkész, együttműködő személyiség.

20260612 Nemzetközi Piknik

Stefánné Fekete Henrietta: 2002 óta dolgozik az egyetemen. Nélkülözhetetlen szerepet játszik a külföldi kiküldetések precíz kezelésében, a számlák ügyintézésében és a protokollraktár működtetésében. Jókedve, megbízhatósága és gyors problémamegoldó képessége miatt az egész egyetem bizalommal fordulhat hozzá.

A díjátadó végén dr. Tarrósy István külön köszöntötte Molnár Dávidot, a Nemzetközi Igazgatóság EDUC irodavezetőjét, aki a közelmúltban Rektori Dicséretben részesült. Az EDUC európai egyetemi szövetség kulcsfontosságú a PTE jövőbeli stratégiájában, és a partnerségben rejlő lehetőségek maximális kiaknázásában az irodavezető munkája felbecsülhetetlen értékű.

20260612 Nemzetközi Piknik

A hivatalos program lezárásaként a szervezők átadták a terepet a gasztronómiának és a jókedvnek: a résztvevők a frissítők, a limonádé és a finom falatok mellett, kellemes hangulatban folytatták az ünneplést az "orgonabokrok árnyékában".

HASONLÓ TARTALMAK