Tehetségek estje a PTE ETK-n

2026. május 6-án rendezték meg a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán az ETK Tehetségek Klubjának első Művészeti kiállítását, mely különleges lehetőséget biztosított arra, hogy az érdeklődők megismerhessék a kar tehetséges hallgatóinak alkotásait.

A kiállításon szereplő műalkotásokat három különböző tematikus térben voltak megtekinthetők: a „Szavak ereje” téreben kaptak helyet az irodalmi alkotások, a „Tárgyalkotó térben” a kerámiák, ékszerek és ruhadarabok szerepeltek és végül a „Galéria térben” a fényképeket, festményeket és illusztrációkat, grafikákat helyezték el.

ETK Tehetségek Klubja Művészeti kiállítás

A lebilincselő látvány mellett interaktív elemekkel is készültek a szervezők, melyek közt helyet kapott egy reakció-fal, ahol megoszthatták a látogatók az érzéseiket és gondolataikat a kiállítással kapcsolatban. Továbbá, reakciókártyákkal és feedback matricákkal is volt lehetőség visszajelzést adni az alkotóknak. 

Az eseményt az ETK Tehetségek Klub két hallgatója, Hajdu Lídia és Plessek Marcell zenés produkciója nyitotta meg. Lídia színvonalas előadása mellett, aktív szerepet vállalt a Művészeti kiállítás megszervezésében is: Tóth Krisztinával már korábban is volt lehetőségem együtt dolgozni különféle projektek, kari rendezvények alkalmával, mint hallgató, mint ETK Nagykövet, és mint az ETK Tehetség Klub tagja. Krisztivel mindig nagyon szerettem és szeretek dolgozni, mert nagy szíve van, mindent a lehető legprecízebben végez és a legapróbb részleteket is nagy figyelemmel kíséri. Pár hónapja megkeresett azzal a felkéréssel, hogy segítsek az ETK Tehetség program mentorálásában, aminek a keretei között áprilisban már egy meghallgatást is sikerült szerveznünk, ahol megismerhettük az ETK leendő Tehetségeit.

ETK Tehetségek Klubja Művészeti kiállítás

Ugyanakkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy jó volna azon hallgatók számára is lehetőséget biztosítani, akik nem az előadóművészet, hanem a képzőművészetek névtelen alkotói. Ebből jött az ötlet a kiállítás megszervezésére is. Nagy örömömre Kriszti lelkesen és támogatóan állt ehhez.

ETK Tehetségek Klubja Művészeti kiállítás

A kiállítás számomra nagyszerű élmény volt, egyfelől hálás voltam, amiért egy egyszerű ötletből valóság lett, másfelől az alkotóknak tartozom nagy gratulációval és hálával, amiért elhozták nekünk a csodálatosabbnál csodálatosabb alkotásaikat és megmutatták, hogy mi is gyönyörködhessünk bennük. Fontosnak tartom, hogy meg tudjunk állni a sűrű hétköznapok forgatagában és észrevegyük azt a szépséget, azt az értéket, ami körülvesz bennünket.

A kiállítás kapcsán Szabó Rózsa Ajnácska, az egyik tehetséges hallató elmondta, nagy örömmel élte meg, hogy alkotásain keresztül nemcsak belső művészi világát mutathatta meg másoknak, hanem mosolyt és közös érzéseket is ébreszthetett. Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt megmutatni a belső világomat hallgatótársaimnak, az egyetemi dolgozóknak és a külsős vendégeknek. Több művészi oldalamból is határtalanul nyújthattam szeleteket. A színes, gyöngyös, divatos egyedi kiegészítőimmel szerettem volna felkelteni a figyelmüket, játékra hívni a kreativitásukat, visszaemlékeztetni őket a felhőtlen, vidám gyermekkorra a gondolatukkal és érzelmeikkel. Gyerekként őszinték az emberek, kimerik mutatni az érzelmeiket, önmaguk tudnak lenni, nyitottak és kíváncsiak mindenre és feltétel nélkül tudják szeretni egymást. Úgy gondolom, hogy a rohanó, túlmodernizált világban sajnos ez a készségünk alább hagyott.ETK Tehetségek Klubja Művészeti kiállítás

A szervezés nagyon kidolgozott volt, gondolatkártyákkal tudtunk nyilatkozni, hogy kiben milyen benyomást hagyott az adott mű. Szuper volt, hogy az alkotókkal megbeszélhettük egymás alkotásait, kérdéseinket azokkal kapcsolatban, így jobban megismerhettük egymást. Lelkesen várom a következő alkalmat!

HASONLÓ TARTALMAK