Professzori Újévköszöntő

Január 13-án tartotta hagyományos Újévi Professzori Találkozóját a Pécsi Tudományegyetem. Az Általános Orvostudományi Kar Dr. Romhányi György Aulájában megrendezett eseményen az egyetem vezetése és professzori kara közösen tekintett vissza a 2025-ös esztendőre, valamint fogalmazta meg a 2026-os évre vonatkozó várakozásait. 

Az esemény ezúttal is ünnepi műsorral vette kezdetét: A zenei felvezetés során Babits Mihály Az őszi tücsökhöz című versének megzenésített változata hangzott el elsőként Sebestyén Virág, a Voisingers szólista énekesének előadásában, ezt követően Madaras Simon Krisztina énekelte el Etta James I’d go rather go blind című dalát, a zenei blokkot a The White Stripes Seven Nation Army zárta. Az előadásokat Balásy Szabolcs zongorakísérete tette teljessé.

Újévi Professzori Találkozó

A műsor után a résztvevők közösen tekintették meg az egyetemi televízió által készített összefoglaló kisfilmet, amely az intézmény 2025-ös évének legfontosabb pillanatait idézte fel, megemlékezve az elmúlt esztendőben elhunyt egyetemi polgárokról is. A film méltó módon adott keretet az évértékeléshez, és lehetőséget teremtett az elcsendesedésre, visszatekintésre.

Dr. Miseta Attila rektor újévi beszédében, köszönetet mondott a professzori kar tagjainak az elmúlt évben végzett elhivatott munkáért: Ez az utolsó alkalom, hogy újévi köszöntőt mondok nektek, nagyon köszönöm mindenkinek az elmúlt nyolc évet, mely nem volt kihívásoktól mentes! Ez a közösség, nemcsak a professzorok, hanem mindenki, aki mögöttük van, olyan értéket reprezentál a Pécsi Tudományegyetemen, ami megalapozza azt a fajta optimizmust, amivel ezúttal is élek, hogy a Pécsi Tudományegyetem felívelő pályán van. 

Dr. Miseta Attila, Újévi Professzori Találkozó

Beszédében hangsúlyozta: a Pécsi Tudományegyetem 2025-ben is számos szakmai és tudományos eredményt ért el, miközben tovább erősítette hazai és nemzetközi kapcsolatait. Hangsúlyozta, az intézmény a QS Ranking-ben tavaly az előkelő 741-750. helyen szerepelt: Kiemelkedő, hogy a hallgatói élmény és a nemzetközi hallgatók aránya tekintetében a PTE lett a legjobb hazai egyetem. Hozzátette, a fenntarthatóságban is az élen jár, hiszen továbbra is a PTE Magyarország legzöldebb egyeteme

A rektor kiemelte, hogy 2026-ban is az oktatás és kutatás minőségének fejlesztése, a fiatal kutatók támogatása, valamint az egyetemi közösség összetartásának erősítése áll a középpontban.
Újévi Professzori Találkozó 2026
A hivatalos programot követően, mint minden alkalommal, közös csoportkép készült az ünnepségen jelen lévő professzorokról, amelyet egy kötetlenebb, baráti hangulatú koccintás és beszélgetés követett. 

HASONLÓ TARTALMAK