Hankó Balázs miniszter kezdeményezésére a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a tanulmányi ösztöndíjak megduplázását tervezi. A javaslatot az egyetem vezetése és a fenntartó alapítvány is támogatja, így közel négyezer hallgató részesülhet emelt összegű támogatásban már áprilistól.
A döntés értelmében a tanulmányi ösztöndíjakra fordított keretösszeg a korábbi 750 millió forintról mintegy 1,5 milliárd forintra emelkedik a 2026-os gazdálkodási évben. A forrást a normatív támogatás mellett az egyetem saját bevételei és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) hozzájárulása biztosítja.
Miseta Attila rektor hangsúlyozta: a vezetés elkötelezett a miniszteri javaslat megvalósítása mellett, mivel a hallgatók anyagi biztonsága közvetlenül hozzájárul az oktatás színvonalához.
Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese hozzátette:
„Egyetemünkön mintegy négyezer hallgatót érint ez a pozitív változás. Régi tervünk válik valóra a duplázással, amelyhez most minden feltétel – a miniszteri kezdeményezés és a fenntartói támogatás is – rendelkezésre áll.”
Horváth Dominik, az EHÖK elnöke üdvözölte a lépést, kiemelve, hogy az inflációs hatások ellensúlyozása miatt a hallgatói közösség számára kulcsfontosságú a támogatások ilyen mértékű emelése.

H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca. 4.
Tel.: +36-72/501-500
Rektori Kabinet: +36 30/787-2913
Email: info@pte.hu
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.