Pluszosok Egyeteme

Az online előadások alkalmával egyórás időtartamban egy-egy népszerű kérdéskört járnak körül a Pécsi Tudományegyetem kiváló kutatói, oktatói. Kérdéseket az előadások előtt és alatt is fel lehet tenni az interneten.
 

International Seasons

Az International Seasons programjainak egyik legfőbb célja, hogy a közöttünk, velünk élő külföldi hallgatókat kicsit közelebbről megismerjük, akár úgy, hogy személyesen találkozunk velük valamelyik programon, vagy úgy, hogy többet tudunk meg arról az országról, kultúrkörről, ahonnan Pécsre érkeztek, hogy egyetemi éveiket nálunk töltsék.

Múzeumok, gyűjtemények

Klimo György püspök 1774-ben alapította meg Magyarország első nyilvános könyvtárát. A Klimo Könyvtár sokrétű, teológia mellett szinte minden tudományág alapvető irodalma megtalálható. A PTE Egyetemtörténeti Gyűjteményének állandó kiállítása a város felsőoktatásának történetét mutatja be, a kiállított tárgyak, dokumentumok mellett interaktív játékok is várják a látogatókat.

PTE Táncegyüttes

A hazai felsőoktatásban egyedülálló módon önálló táncegyüttessel is rendelkezünk, melynek világszerte több mint 300 fellépése volt már, és 4 önálló egész estés műsort építettek fel.

Zenélő Egyetem (ZEN)

Ez az egyedülálló kezdeményezés a populáris zenei kultúra sokféle elemét emeli be az egyetemi-tudományos térbe, kurzusain különböző egyetemek és egyetemi karok oktatói, kutatói, valamint a populáris zenei kultúra elismert szakemberei dolgoznak együtt egyetemünk hallgatóival.