A PTE Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központ (DOT) workshopjai
A PTE Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központ (DOT) workshopjai olyan alkalmak, melyek keretein belül a résztvevők egy módszerhez vagy alkalmazáshoz, platformhoz kapcsolódó elméleti előadást követően a gyakorlatban is kipróbálhatják az eszköz vagy megoldás használatát. A mesterséges intelligencia is bekerült a workshopok témái közé, az MI ugyanis már nem csupán a jövő kihívása, hanem mindennapjaink része.
Egyetemi oktatóként szembe kell néznünk az új eszköz indukálta kihívásokkal, hiszen értékelési gyakorlatunk komoly arányban alapoz írott hallgatói produktumokra. A felvétel a 90 perces, elméleti és gyakorlati részeket váltogató workshop elméleti részeit tartalmazza, ahol bemutatásra került, hogy a program milyen típusú munkákban tud a hallgatóknak, illetve az oktatóknak segíteni.
DOT Workshopok
DOT WS1. Fejlesztő értékelés digitális támogatással: Kahoot
A résztvevők tapasztalatot szerezhetnek a Kahoot, mint fejlesztő értékelést támogató alkalmazás használatában. A workshop elején rövid módszertani alapozást követően előadások és szemináriumok esetében használható gyakorlati tippeket mutatunk be, valamint a saját tartalomfejlesztés kezdeti lépéseiben is segítünk. Az előadások során az interaktív prezentációs eszközök nem csak a hallgatók bevonását, aktivizálását segítik elő, hanem kiváló visszajelzést adhatnak a hallgatók felé azzal kapcsolatban, hogy mennyire figyeltek, mennyire értették meg az adott heti anyagot. A szemináriumok során az online kvízek nagy népszerűségnek örvendenek, játékosabbá teszik a tanulást, visszajelzésként szolgálnak oktatónak, hallgatóknak egyaránt.
Időpont: 2025. szeptember 16. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Dombi Judit
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS2. Okos tervezés, jobb előadás: Mayer elveitől a Canva varázslatáig
A workshop Mayer 12 multimédiás elvét mutatja be, amelyek segítségével a hétköznapi diák látványos, a közönséget bevonó prezentációkká alakíthatók. Emellett a tervezési alapelveket gyakorlati tippekkel ötvözi, kifejezetten PowerPoint és Canva használatához.
Időpont: 2025. szeptember 30. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Szijártó Bianka
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS3. Paperpal WS
A résztvevők megismerkedhetnek a Paperpal szolgáltatással, melyet folyamatban lévő disszertációk és publikációk stilisztikai, nyelvi és tartalmi javítására, erősítésére használhatnak. A workshop első felében bemutatásra kerül a Paperpel felhasználói felülete, míg a második felében gyakorlati példákon és feladatokon keresztül nézzük meg, hogy egyes funkciókat mire, hogyan lehet használni. A workshop célja, hogy a résztvevők magabiztosan állhassanak neki használni a szolgáltatást.
Időpont: 2025. október 7. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Horváth Kálmán Péter
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS4. Why Moodle? Miért érdemes Moodle-t használni, mint a digitális tanulástámogatás gerincét?
A Moodle kifejezetten felsőoktatási tanulástámogatásra kifejlesztett rendszer, funkciói lehetővé teszik mind a nappali és a levelező tagozat kiegészítő, mind a távoktatás, illetve online oktatás teljes támogatását. Workshopunkon több munkaállomásos rendszerben ismerjük meg együtt a Moodle kurzusstrukturáló, tartalomfejlesztő, interaktív és tevékenységközpontú lehetőségeit. A résztvevőknek lehetőségük nyílik a különböző funkciócsoportokra vonatkozó kérdéseiket, kihívásaikat közös megoldásra felvetni, illetve megosztani egymással az ezekre vonatkozó jó gyakorlataikat, és együtt dolgozni. A workshopon elsősorban a Moodle alapfunkcióira (kurzusszerkezet, kurzusformák, kialakítás), hallgatói tevékenységeire illetve azok követésére, és az interaktív tartalmak összefüggésekben átgondolt fejlesztésére koncentrálunk.
Időpont: 2025. október 21. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Fodorné Tóth Krisztina
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS5. Képet az oktatásnak – MI-alapú képgenerálás a gyakorlatban
A workshop során bemutatásra kerülnek a legnépszerűbb mesterséges intelligencia alapú képgenerátorok – az ingyenesen használható eszközöktől az előfizetést igénylő rendszerekig. Külön figyelmet kapnak a képgenerálás szakmai részletei, például a stílusok kreatív alkalmazása, a kameraszögek tudatos használata, valamint konzisztens karakterek létrehozása. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül ismerhetik meg, hogyan tehetik vizuálisan vonzóbbá tananyagaikat, és hogyan támogathatják hallgatóik kreativitását MI-alapú eszközökkel. A workshop záró részében interaktív feladatok segítségével kerül sor a képgenerálás technikáinak kipróbálására, valamint az elkészült eredmények közös értékelésére.
Időpont: 2025. november 4. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Sebesi Balázs
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS6. MS Forms - Új lehetőségek a tanulástámogatásban
A Forms nemcsak tesztelésre jó, hanem aktív tanulási és tanítási eszközként is nagyszerűen működik. Vegyen részt interaktív workshopunkon, ahol megismerheti, hogyan integrálható a Microsoft Forms közvetlenül a PowerPoint bemutatókba! A képzés során bemutatjuk, hogyan használható a Forms formatív értékelésre, gyors véleménykérésre, valamint hallgatói visszajelzések gyűjtésére élőben, akár előadás közben is. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül sajátíthatják el a technikákat, amelyekkel még dinamikusabbá, személyre szabottabbá és eredményesebbé tehetik saját egyetemi kurzusaikat.
A Microsoft Forms meglepően sokoldalú eszköz, különösen oktatási környezetben:
Gyors tudásellenőrzés – Óra elején vagy végén rövid kvízekkel felmérhető, mennyire értették meg a hallgatók az anyagot.
Előzetes igény- és tudásszint-felmérés – Egy új téma előtt feltérképezhető a hallgatók előismerete vagy érdeklődési köre.
Anonim visszajelzések gyűjtése – Félév közben vagy végén kérhető vélemény az oktatási módszerről, tempóról, hangulatról, stb.
Kurzusfejlesztéshez ötletgyűjtés – Nyílt kérdésekkel visszajelzést kérhetsz arról, mit javítanál, mit hiányolnak, milyen témák érdekelnék őket.
Csoportmunka szervezése – Csoportbeosztás, témaválasztás vagy prezentációs időpontok egyeztetésére is jól használható.
Regisztráció workshopokra, konzultációkra – Gyors és átlátható jelentkezési lehetőséget biztosít.
Reflexió gyűjtése – Egy-egy óra vagy projekt után a hallgatók röviden leírhatják, mit tanultak, miben fejlődtek.
Szavazások élőben – Az előadás során feltett kérdésekkel bevonható a hallgatóság, akár véleményformálásra, akár viták elindítására.
Időpont: 2025. november 11. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Dombi Judit
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS7. Kurzustervezés tevékenységközpontúan
Digitálisan támogatott kurzusainak lebonyolításához és a kurzustartalmak hatékony előállításához az oktatónak szüksége van a kurzustervező "sapkájára", amelyben végiggondolja nemcsak azt, hogy mit akar megtanítani, hanem azt is, hogy a hallgatók azt hogyan, milyen eszközök és módszerek segítségével tudják megtanulni. A workshopon egy kiválasztott kurzustervezési stratégia segítségével minden oktató meg tudja majd tervezni egy kurzusa struktúráját, hallgatói tevékenységeit, tartalmait és a szükséges digitális támogatási eszközöket. Kérjük, hogy előzetesen válasszanak ki maguknak egy meglévő de frissítendő vagy egy jövőbeli kurzust, amelynek leírásával, tematikájával, és esetleges meglévő tartalmaival dolgozni fogunk.
Időpont: 2025. november 18. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Fodorné Tóth Krisztina
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS8. Mesterséges intelligencia (MI) hasznosítása az oktatásban (Kezdő MI WS)
Hogyan tudják az elérhető platformok és eszközök egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni az oktatást? Az elméleti és gyakorlati részeket váltogató workshop keretein belül a résztvevők megismerik az MI olyan felhasználási lehetőségeit, amelyek jelenleg a felsőoktatás szempontjából a legrelevánsabbak és az oktatásban alkalmazhatóak.A WS azok számára ajánlott, akik most kezdtek el, vagy kezdenek el ismerkedni a technológiával.
Időpont: 2025. november 25. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Vörös Zoltán
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
DOT WS9. MI-rendszerek gyakorlati használata az oktatásban (Haladó MI WS)
Az MI-rendszerek gyakorlati használata az oktatásban workshop a korábbi elméletibb megközelítések után kifejezetten gyakorlati segítséget kíván nyújtani az oktatásban résztvevő kollégák számára abban, hogy előadások során vagy szemináriumi körülmények között miképpen használhatják a technológiát. A WS közös gondolkodásra, ötletelésre, jó- és rossz gyakorlatok megosztására - a résztvevők aktív részvételére épít.
Időpont: 2025. december 9. kedd, 16.30-18.30
A WS előadója: Egervári Dóra, Vörös Zoltán
Helyszín: PTE Szenátusi terem, PTE Rektori Kabinet, Pécs, Vasvári Pál u. 4.
A foglalás mindegyik workshop esetében a Bookings rendszeren keresztül történik, a linken keresztül az adott WS-t, majd annak napját kell kikeresni a naptárban és a megadott kezdési időpontra kattintva, majd a foglaláshoz szükséges információkat megadva véglegesíthető a foglalás. Mindegyik WS létszámlimites és regisztrációhoz kötött.
A workshopokra a regisztráció ITT lehetséges.
Eseményeinkről a PTE DOT Facebook oldalán is tájékozódhatnak.
Az esetleges kérdéseket a dot@pte.hu email címen várjuk.