Doktori képzés, habilitáció

Egyetemünk az elsők között indította el tudományos és művészeti doktori képzéseit 1993-ban, amikor az új felsőoktatási törvény az egyetemeknek visszaadta a tudományos fokozatadás jogát.

 

Kezdetben négy karon 7 képzés indult, ma nyolc karon 21 PhD/DLA-képző iskola működik. 1996-tól 2023 első feléig közel 3100 védésre került sor.

Egyedi az országban a tudományegyetemi keretek között működő képző-és zeneművészeti, illetve építőművészeti és építészmérnöki doktori képzés. A képzés 4 éve alatt a hallgatók a legkorszerűbb tudományos és művészeti ismeretek elsajátítása után szerezhetnek abszolutóriumot, majd jelentkezhetnek fokozatszerzésre. A fokozatszerzési eljárás során a jelöltek rangos szakmai bizottságok előtt védhetik meg disszertációjukat, illetve a művészeti területen mesterművüket is.

 

Doktori iskolák/Habilitáció

 

A PTE 21 iskolájába évente 140 nappali tagozatos, államilag támogatott, illetve 350-400 költségtérítéses doktorandusz vehető fel. A nappali tagozatos PhD/DLA-hallgatóknak az egyetem igény szerint kollégiumi férőhelyet biztosít. A doktoranduszok részt vesznek az egyetemi oktatás egyes formáiban is, ők adják az egyetemi oktatói utánpótlás gerincét.

A fokozatszerzést 5 évvel követően kerülhet sor a habilitációra.

Ennek alapfeltétele a PhD/DLA után készült monográfia jellegű munka és a megfelelő szakmai publikációk minősége és mennyisége hazai és nemzetközi szaklapokban.

A habilitációs eljárás során a jelölt nyilvános tantermi és tudományos előadást tart magyar és idegen nyelven, bizonyítva oktatói és előadói képességeit, tudományos felkészültségét és magasszintű idegennyelv-ismeretét.

1993-tól 2023-ig több, mint 1100 kutató és művész habilitált a PTE-n. A habilitáció az egyetemi docensi kinevezés szükséges feltétele.

 

  Jelentkezés doktori képzésre

 

  Doktori iskolák jeletkezései - ügyintézői felület

 

  Doktori iskolák képzési tervei

 

 


 

A PTE-n működő doktori iskolák:

 

Állam- és Jogtudományi és Filozófia Tudományi Doktori Tanács
Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Dr. Herke Csongor DSc
Filozófia Doktori Iskola Dr. Boros János DSc
Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Doktori Tanács 
Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola Dr. Reglődi Dóra DSc
Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola Dr. Bogár Lajos DSc
Gyógyszertudományok Doktori Iskola Dr. Pintér Erika DSc
Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola Dr. Ifj. Gallyas Ferenc DSc
Klinikai Idegtudományok Doktori Iskola Dr. Janszky József DSc
Bölcsészet-és Társadalomtudományi Doktori Tanács
Pszichológia Doktori Iskola Dr. Bereczkei Tamás DSc
Interdiszciplináris Doktori Iskola (történelem/néprajz/politológia) Pálné  Dr. Kovács Ilona DSc
Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Dr. Müller Péter DSc
Oktatás és Társadalom - Neveléstudományi Doktori Iskola Dr. Heidl György DSc
Demográfia és Szociológia Doktori Iskola Dr. Spéder Zsolt DSc
Egészségtudományi Doktori Tanács
Egészségtudományi Doktori Iskola Dr. Kiss István DSc
Gazdaságtudományi Doktori Tanács 
Gazdálkodástani Doktori Iskola Dr. Rappai Gábor DSc
Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Dr. Szerb László DSc
Művészeti és Műszaki Doktori Tanács 
Művészeti Doktori Iskola Dr. Somody Péter DLA 
Breuer Marcell Doktori Iskola Dr. Bachmann Bálint Ybl-díjas
Természettudományi Doktori Tanács
Doktori Iskolák, TDHT  

Biológiai és Sportbiológiai Doktori Iskola

Dr. Gábriel Róbert DSc
Földtudományi Doktori Iskola Dr. Geresdi István DSc
Kémia Doktori Iskola Dr. Felinger Attila DSc
Fizika Doktori Iskola Dr. Hebling János DSc

 

  The Code of Doctoral Studies of the University of Pécs

 

Tartalomfelelős:
Gyutai András
doktori adminisztrációs referens
gyutai.andras@pte.hu

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!