international

A PTE UTAZÓ NAGYKÖVETE támogatási program - 2020. évi 1. felhívás

A PTE UTAZÓ NAGYKÖVETE támogatási program

 

A PTE Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatósága a PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Program keretében 2020. évre meghirdeti az „A PTE Utazó Nagykövete” elnevezésű pályázatot.

 

A pályázat célja:

Az „Utazó Nagykövet” elnevezéssel olyan elsődlegesen külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi konferencián, művészeti vagy sporteseményen való részvételt elősegítő pályázatot hirdetünk, amelyre a PTE valamennyi főállású és részmunkaidős oktatója és kutatója pályázhat. A program egyfelől az adott pályázó szakmai munkásságát és előmenetelét hivatott támogatni, másfelől a PTE nemzetközi láthatóságát, ismertségét igyekszik erősíteni azáltal, hogy a támogatást elnyerő kolléga egyúttal feladatot is kap a PTE intézményi képviseletével kapcsolatban. Előzetes felkészítést követően az „Utazó Nagykövet” megbeszélést folytat az adott konferencia/esemény/rendezvény kapcsán jelenlévő vagy megkereshető PTE partnerintézmény képviselőjével, vagy a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság megbízásából külön feladatot végez el a konferencia/esemény/rendezvény helyszínéül szolgáló egyetemen, városban.

 

Beadási határidő: 2020. január 19. 24:00

 

További információk:

Felhívás »

Pályázati űrlap »

 

Kapcsolattartó neve
Sándorfi Eszter
Kapcsolattartó e-mail címe
sandorfi.eszter@pte.hu