Már hét nyári egyetem lesz idén a PTE-n, melyeket az egyetem Nemzetköziesítési Programjában kitűzött céloknak megfelelően a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság szervez, szoros együttműködésben az egyetem karaival. E programokra több mint 200 külföldi hallgatót fogadunk a világ 30 országából. A fő cél az ún. „Nyári Trimeszter” bevezetése, melynek során nemzetközi képzési programokat
A 2018/19-es tanév téli vizsgaidőszakának 44 napja alatt 692 órában várta a hallgatókat a Tudásközpont, segítve egyetemi tanulmányaikat, vizsgafelkészülésüket. A 44 nap alatt 4356 egyetemista kutatott, készült, olvasott a megszokott nyitvatartási időn túl az olvasói terekben. A legtöbben december 17-én érkeztek, ekkor 158-an vették igénybe a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és a Csorba Győző
A március 9-i, a hagyományosan az EXPO Centerben megrendezésre kerülő Nemzetközi Esttel kezdetét veszi a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Tavasz / International Spring rendezvénysorozata, mely idén is számtalan programmal várja majd az érdeklődőket a város különböző helyszínein.
Mindig is érdekelt az Erasmus? A haverjaid már voltak? Szívesen tanulnál egy félévet Párizsban, Berlinben, Portóban, vagy más európai városban? Itt az idő, hogy minden kérdésedre választ kapj! A kari tájékoztatókon minden szükséges információhoz első kézből juthatsz hozzá!
A Pécsi Tudományegyetemen 2000 óta működő program ebben a félévben alakformáló táncaerobik, breakness, hastánc, hip-hop, horvát, szerb, makedón táncok, kizomba, kubai salsa, latin freestyle aerobik, latin táncok, party rock and roll és társastánc kurzusokat kínál minden érdeklődő részére.
ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ - számoltunk vissza a középiskolásoknak szóló rendezvényen, ahol közel 450 diák vett részt június 7-én a Szentágothai János Kutatóközpontban.