international

Jelentkezés doktori képzésre

A Pécsi Tudományegyetem Doktori Iskolái felvételt hirdetnek a 2020-2021-es tanévben, a szeptember 1-jén induló állami támogatású (ösztöndíjas) és önköltséges PhD, illetve DLA képzésekre.

A felvételre jelentkezni az alább megnyitható űrlap kitöltésével lehet. Az űrlap kizárólag bejelentkezett felhasználóknak elérhető, mely PTE polgárok esetén központi azonosítóval (EHA/Neptun-kód), külsős jelentkezők esetén pedig regisztráció után lehetséges. Javasoljuk az oldal alján található Kitöltési útmutató tanulmányozását.

A jelentkezéshez a személyes, tanulmányi és tudományos adatok megadásán kívül iratmásolatok feltöltése is szükséges, ezért az ezzel kapcsolatos dokumentumokat javasoljuk előkészíteni, valamint a következő iratokat:

  •     önéletrajz,
  •     kutatási terv,
  •     két ajánlás,
  •     egyetemi diploma másolata,
  •     tanulmányi eredményeket tartalmazó igazolás,
  •     korábbi szakmai eredmények igazolása,
  •     nyelvismeretet igazoló okirat másolata,
  •     felvételi díj befizetésének igazolása,
  •     munkahelyi hozzájáruló nyilatkozat,


ajánljuk előre beszkennelni, hogy rendelkezésre álljanak.

Nagyon fontos, hogy a jelentkezés elfogadásához az elektronikus űrlap kitöltése után az abból generált pdf dokumentumot nyomtatva, aláírva a megfelelő doktori iskola ügyintézőjéhez is el kell küldeni postai vagy elektronikus úton. A doktori iskolákról a https://pte.hu/hu/doktori-iskolak-es-habilitacio oldalon, illetve a Karok honlapjain, vagy az ODT adatbázisban (http://www.doktori.hu) tájékozódhat.

A pótfelvételi jelentkezés ideje 2020. augusztus 20-31. között.

A bejelentkezéssel, az űrlap kitöltésével kapcsolatos problémáik jelzését az Informatikai Igazgatóság portal@listserv.pte.hu email címére várjuk.

JELENTKEZÉS

Útmutató az elektronikus jelentkezéshez a Pécsi Tudományegyetem doktori képzéseire

Belépés

Az űrlap kitöltése csak azonosított felhasználóknak lehetséges, ezért elsőként be kell lépnie a rendszerbe. Az azonosításra két lehetősége van:

  1. Amennyiben Ön PTE polgár és rendelkezik aktív központi azonosítóval (EHA/Neptun-kód), akkor a belépési képernyőn a PTE login gombbal (1.) tud bejelentkezni.
  2. Amennyiben nem rendelkezik aktív azonosítóval, akkor regisztrálnia kell az Új fiók létrehozása gombbal (2.), majd ezután tud bejelentkezni (3.).
Bejelentkezés képernyő

Regisztráció (új fiók létrehozása)

A regisztrációs képernyőn meg kell adnia valós email címét és választott felhasználónevét. Opcionálisan képet is csatolhat. Az Új fiók létrehozása gombbal létrejön a felhasználói fiókja. 

Regisztrációs képernyő

A megadott email címre ezek után rövid időn belül érkezik egy tájékoztató levél, amelyben egy egyszer használatos belépő link található. A linkre kattintva a Bejelentkezés gomb segítségével beléphet, és megadhatja jelszavát.

Jelszó beállítás képernyő

A jelszó beállítása után már bármikor be lehet jelentkezni a megadott felhasználónév/jelszó párossal.

A jelentkezési űrlap 

Az űrlap általános jellemzői

Az űrlap kitöltése során szükség lesz a személyes, tanulmányi és tudományos tevékenységek adatainak megadására, ezért az ezzel kapcsolatos dokumentumokat javasoljuk előszíteni, valamint a következő iratok másolatait is fel kell tölteni:

  • önéletrajz,
  • kutatási terv,
  • két ajánlás,
  • egyetemi diploma másolata,
  • tanulmányi eredményeket tartalmazó igazolás,
  • korábbi szakmai eredmények igazolása,
  • nyelvismeretet igazoló okirat másolata,
  • felvételi díj befizetésének igazolása,
  • munkahelyi igazolás,

így ezeket pedig ajánljuk előre beszkennelni, hogy rendelkezésre álljanak.

A jelentkezési űrlap mezői témakörönként vannak csoportosítva, a témakörök külön tagűrapokon kaptak helyet. Ahhoz hogy minden esetben egyértelműen nyomon követhető legyen a kitöltés státusza, az űrlap tetején mindig látható az aktuális státuszt mutató folyamatábra.

Űrlap fejléc képernyő

Az űrlap alján kaptak helyet azok a gombok, amelyek segítségével az egyes témakörök, tagűrlapok között navigálhatunk.

Navigációs panel képernyő

Értelemszerűen az Előző és a Következő gombokkal navigálhatunk az aktuális tagűrlapot megelőző és követő tagűrlapra. A következő tagűrlapra lépés csak akkor lehetséges, ha az aktuális részt maradéktalanul kitöltöttük. A hibákról egy felugró ablakban kapunk összesített jelentést, azaz valamennyi hibás mező felsorolását, valamint az űrlap hibás mezője is kiemelésre kerül.

Hibaüzenet képernyő

Ugyancsak ebben a szekcióban található a Piszkozat mentése gomb. Ez nagyon hasznos abban az esetben, ha valamilyen oknál fogva az űrlap kitöltését meg kell szakítania, akkor az addigi munkáját elmentheti, és a kitöltést a későbbiekben folytathatja.

Az űrlap kitöltése, mezői

Az űrlap kitöltése értelemszerűen történik. A mezők kitöltésének kötelezőségét a * jel jelzi. A következő típusú mezőkkel találkozhat:

  • Szabad szöveges mező: rövidebb szöveg bevitelére alkalmas mező.
Szabad szöveges mező
  • Szövegblokk mező: hosszabb, több soros szöveg bevitelére alkalmas mező.
Szövegblokk mező
  • Dátum mező: dátum típusú érték bevitelére szolgáló mező, ahol közvetlen kitöltéssel vagy naptárból is kiválasztható a kívánt dátum.
Dátum mező
  • Listából vagy rádiógombbal válaszható mező: megadott értékkészletből vihető fel a kívánt érték.
Listás mezőRádiógombos mező
  • Több értékes mező: egy mező, vagy egy csoportban lévő több mezőből több érték is felvihető és később törölhető a +/- gombok segítségével.
Több értékű mező
  • Fájl feltöltő mező: megadott formátumú, mérethatárú és darabszámú fájl feltöltésére szolgáló mező. A fájl feltöltéséhez elsőként a Fájl kiválasztása gombot kell megnyomni, majd a kiválasztás után a Megnyitás gombra kattintani. A feltöltés után a láthatjuk a fájl nevét, a névre kattintással pedig megnyithatjuk a feltöltött a fájt. Szükség esetén az Eltávolítás gomb segítségével lehetséges a fájlt törölni.
Fájlfeltöltés mezőFeltöltött fájl szerkesztése

Az űrlap beküldése

A kitöltés után, az utolsó tagűrlapon ellenőriznie kell az űrlapon szereplő adatokat, végül a Jelentkezés beküldése gombbal tudja a jelentkezését véglegesíteni. 

Jelentkezés beküldése gomb

A beküldés után egy visszaigazoló email értesítést küld a rendszer a beküldésről, mely tartalmazza a jelentkezési űrlap pdf verzióját.

Kilépés

A rendszerből történő kilépéshez

Központi azonosítóval (EHA/Neptun-kód) történő bejelentkezés esetén a portál láblécében található PTE logout gombbal lehetséges.

PTE logout

További fontos tudnivaló

A beküldés visszaigazolására szolgáló emailben kapott mellékletet, mely a jelentkezési adatlap pdf verziója, kinyomtatva, aláírva el kell juttatni az adott doktori iskola ügyintézőjéhez. A jelentkezés csak ebben az esetben tekinthető véglegesnek! A doktori iskolákról a PTE Doktori képzés lapján, illetve a karok honlapjain, vagy az ODT adatbázisban tájékozódhat.

Segítség

A bejelentkezéssel, űrlappal kapcsolatos technikai segítséget a PTE Kancellária Informatikai Igazgatóság portal@listserv.pte.hu email címén kaphat.