Oktatóinknak szóló rektori köszönőlevél

2020.

március

31.

Kedves Kollégáim!


„Mindenki pécsi akar lenni!” – a Pécsi Tudományegyetem rektoraként sohasem érezhettem közelebb állónak ezt a gondolatot, mint az elmúlt két hétben. Abban a két hétben, amikor a jól megszokott világunk gyökerestől fordult ki a sarkaiból és egy új, ismeretlen, ráadásul állandóan változó koordinátarendszerben találtuk magunkat. Egy ragasztóanyag volt, ami bizonyított: pécsi oktatónak lenni azt jelentette és jelenti ebben a rendszerben, hogy képesek voltunk és vagyunk a közös cél érdekében összefogni, erőnkön felül dolgozni, tanulni, és az előrehozott tavaszi szünet hete alatt a PTE-t új pályára állítani: a veszélyhelyzetben is megteremtettük az oktatás feltételeit.

 

Prof. Dr. Miseta Attila, rektor

 

Túl vagyunk az első oktatási héten is. Megtartottuk első élő on-line előadásainkat, hanganyagokat, videókat készítettünk, átgondoltuk a kurzusaink teljesíthetőségének feltételeit, új feladatokat találtunk ki, konzultáltunk hallgatóinkkal. Tele vagyunk kérdésekkel továbbra is, olyanokkal is, amikre még nem is látszik a válasz, de hallgatóinkat bátorítjuk, a félév teljesíthetőségéért mindent megteszünk. Nagy teher hárul ránk, sokkal több oktatási munkát végzünk, de közös a cél: megtartani magunkat, hallgatóinkat, kollégáinkat pécsinek, egymásnak, egészségesnek.

Ez a félév elsősorban az új módszerű oktatásé lesz, kevesebb időnk lesz kutatni, publikálni, részt venni az egyetemi közéletben. Ne bánjuk! Vegyük észre a kényszerben rejlő lehetőséget is, tapasztalatainkat éljük meg úgy, hogy egyúttal figyeljünk arra is, mi mindent menthetünk át belőle a békeidőkre. Mindannyian megfiatalodunk, át- és megéljük hallgatóink virtualitásban is élt hétköznapjait, halljuk meg, mi az, amit szívesen látnának a képzéseinkben továbbra is.

Kedves Kollégáim! Őszintén köszönöm az elmúlt időszakban tett erőfeszítéseiteket, köszönöm, hogy megtapasztalhatom azt a rengeteget tenni akarást, erőt, ami Bennetek rejlik. Jó egészséget, sok türelmet, kitartást kívánok Nektek az előttünk álló nehéz időszakban. A Pécsi Tudományegyetem rektoraként megteszek mindent, ami tudok, hogy egészségeteket védjem, oktatási munkátokat támogassam.

Végül szeretném külön megköszönni az oktatásirányításban és szervezésben résztvevő minden munkatársunk kitartását, türelmét és eredményes munkáját!   

 

Őszinte tisztelettel,

Dr. Miseta Attila
rektor

 

 

Rovat

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!