A tanulmány-, és interjúkötet a magyar és nemzetközi művészettörténeti kutatások és művészeti események emlékezetes, igen sokszor középponti alakjának, a ma már 72 éves műtörténésznek kíván emléket állítani, aki Szombathelyen született 1944. május 23-án, Beke László és Hanyi Piroska gyermekeként. Már életrajzának főbb pontjai is jelzik, hogy nem átlagos értelmiségi attitüd kibontakozásának lehet részese, aki kapcsolatba kerül a terjedelmes munkával, amelynek elkészítését a pályázatban előjelzem. 1963–1968 között még együtt jártunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet-magyar szakjára, aztán 1968–1969 között Beke László elkerült a Művészettörténeti Dokumentációs Központba, onnan pedig az 1969–1988 közötti időszakban a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjába, ahol tudományos munkatárs volt. 1968-ban házasságot kötött egyetemi évfolyamtársunkkal, a művészettörténész Varga Zsuzsannával. Három gyermekük született; Beke Zsófia (1970), Beke Dorottya (1971) és Beke Márton (1975). 1974-ben egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1987–1988 között a lyoni Lumiere Egyetem vendégprofesszora, majd 1988–1995 között a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetője lett, Hét éven át vezette a 19–20. századi főosztályt. Párhuzamosan az Iparművészeti Főiskola tudományos munkatársa, és a Képzőművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára; 1990–1994 között tanszékvezetője volt. 1995-től öt évig a Műcsarnok főigazgatója lett. Igyekezett „elégtételt szolgáltatni” az 1960–80-as újavantgárd nemzedékeknek, akik korábban csak korlátozott körülmények között tudtak megmutatkozni. 

Rendezett nagy tematikus, továbbá kisebb-nagyobb nemzetközi kiállításokat is. A rendszerváltás után kezdte jobban megérteni, hogy mit jelent a művészet, szabadság, demokrácia, liberalizmus egy új, demokratikus társadalmi berendezkedés keretei között. Korábban is küzdött ezekért az eszmékért, de a rendszerváltás óta a megváltozott körülmények között bonyolultabbá és felelősebbé is vált. A rendszerváltás idején 30-40 interjút adott, rengeteg előadásokat tartott, igen sokat publikált. Felpezsdült a kulturális közélet, de úgy látta, hogy a változások fő szereplői a bölcsészek mellett a „társadalomtechnikusok”, a közgazdászok, jogászok. Változott közben a médiumok szerepe is és ezt is igyekezett követni a Tölgyfa Galériában, ahol pl. az ún. „négy igenes” választás plakátjaiból rendezett kiállítást. (http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-valtozas-jelei), Ezt megismételték 1990-ben a Nemzeti Galériában A változás jelei címmel. Ugyanott vezérelte a Hatvanas évek kiállítást, mely először mutatta be a „nagy generációt”.