Ismét MagyarBrands díjat kapott a Pécsi Tudományegyetem

2018.

november

12.

Örömmel adjuk hírül, hogy a Pécsi Tudományegyetem idén is elnyerte a MagyarBrands díjat a „Kiváló Fogyasztói Márka” kategóriában.


A MagyarBrands program magyar vonatkozású, kiváló márkákat díjaz immáron kilencedik éve. Olyan márkákat, amelyek a magyar szellemi munka méltó képviselői hazánkban és határainkon kívül is. Büszkék vagyunk rá, hogy Pécsi Tudományegyetemként idén is a díjazottak között szerepel. Felsőoktatási intézményként ez egy fontos elismerése az egyetem tradícióinak, identitásépítő szerepének, valamint az egyetemi márkaépítés és ismertség iránt végzett munkánknak.

A programban részt vevő márkák önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése alapján kapják meg az elismerést. A MagyarBrands program szakértői egy komplex mutatószámot hoztak létre mindazon szempontok összegzéséből, amelyek közrejátszanak abban, hogy egy márkáról azt mondhatjuk, hogy hazai és sikeres.

 

A Szakmai Bizottság által értékelt szempontok, melyek alapján a PTE elnyerte a MagyarBrands díjat:

  • Identitás: Mennyire érezzük magyarnak, mennyire kötődik az életünkhöz, az országhoz, értékeinkhez az adott márka?
  • Reputáció: Milyen a márka hírneve a fogyasztók és a szakemberek körében?
  • Márkaépítés: Milyen a márka hazai márkaépítési gyakorlata?

 

Kutatási eredmények alapján értékelt szempontok:

  • Tradíció: Hány éve van jelen a magyar piacon a márka?
  • Ismertség: A GfK Hungária Piackutató Intézet országos fogyasztói kutatása alapján.
  • Kedveltség: A GfK Hungária Piackutató Intézet országos fogyasztói kutatása alapján.

 

Büszkék vagyunk rá, hogy a MagyarBrands díjas intézmények, cégek köréhez tartozunk, és egyben köszönjük a megtisztelő elismerést!

 

 

Rovat

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!