Hagyomány, innováció és együttműködés a PTE új vezetése zászlaján

2018.

július

02.

Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be egyetemünk új rektori vezetése, amely július 1-től irányítja Magyarország első egyetemét. Miseta Attila egyetemi tanár, rektor tájékoztatása szerint az a cél, hogy a rektori ciklus végére elérjék a 25 000 fős hallgatói létszámot, úgy, hogy közben a hallgatók számára biztosított szolgáltatásokat folyamatosan fejlesztenék. 


A sajtótájékoztatón bemutatták a PTE új rektorhelyetteseit. Az általános, tudományos és innovációs rektorhelyettesi posztot Gábriel Róbert egyetemi tanár tölti be, aki korábban rektorként és a Természettudományi Kar dékánjaként is szolgálta már a pécsi egyetemet. Az oktatási rektorhelyettes Péley Bernadette egyetemi tanár, a PTE Bölcsészettudományi Kar Fejlődés és Klinikai Pszichológia Tanszék vezetője lett, míg a stratégiai és kapcsolati rektorhelyettesi feladatokat Betlehem József egyetemi tanár, az Egészségtudományi Kar legutóbbi dékánja látja el.

 

Miseta Attila rektor ismertette a programját, melynek számos pontja azt szolgálja, hogy a hallgatók elégedettségét tovább növeljék. Mindezt többek között a hallgatók számára nyújtott egyetemi szolgáltatások fejlesztésével, a közösségi terek felszereltségének javításával, a minőségi kollégiumi férőhelyek számának növelésével, a sportolási lehetőségek bővítésével és a hallgatók számára az egyetemi partnereken keresztül minél több munkalehetőség biztosításával érnék el. Elhangzott, hogy a magyar hallgatók létszámát növelnék, így a tervezett 5000 külföldi hallgatóval együtt már huszonötezer fő képzését látná el a ciklus végén a pécsi egyetem.

 

Az új rektori vezetés a hagyományokra építve a képzések tartalmi megújítását is elhatározta. Cél, hogy a PTE-n megszerezhető tudás, készségek és képességek maximálisan támogassák a diplomások munkaerőpiaci elhelyezkedését, a gyakorlatorientált, piacképes képzések megfeleljenek a társadalom és a gazdasági szereplők igényeinek. A hagyományosan széles képzési kínálatot új, unikális, más hazai felsőoktatási intézményeknél nem elérhető szakok indításával egészítenék ki, a teljes képzési vertikumban – a felsőoktatási szakképzésektől a doktori képzéseken át a felnőttképzésig. Emellett a lehető legtöbb szakot duális képzéssé alakítanák át a már így működő műszaki tanulmányokhoz hasonlóan, annak érdekében, hogy a hallgatók már az egyetemi éveik alatt megtapasztalhassák, hogyan ültethetik át az elméletet a gyakorlatba.

 

Az oktatás mellett egy új kutatási stratégia megvalósítása is elsődleges hangsúlyt kap a programban. Fontos cél, hogy növelni kell a kutatócsoportok számát és létszámát, a kutatásfejlesztési együttműködések számát, és meg kell valósítani a képzések, elsősorban a doktori iskolákban folyó munka becsatornázását a K+F+I tevékenységekhez. A kutatási tevékenység erősítéséhez, és innovációs tevékenység piacosításához járul hozzá a tervezett „Tudományos Park” projekt megvalósítása, és a Paksi Atomerőművel való még szorosabb együttműködés is.

 

Az egyetem vezetése »

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!