Kiemelt figyelmet fordítanak az érzelmi intelligencia fejlesztésére és az iskolai zaklatás megelőzésére a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolájában.
A tantestület képzéseken vesz részt, szülőknek szóló fórumokat, műhely- és kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek, miközben a diákokat is tudatosan edukálják a témában.
Az iskola dolgozói részt vesznek a NEM OKÉ kampány és a Delta Produkció Darázs című előadásán is, amely új szemszögből világítja meg az iskolai zaklatás problémáját, és segít még érzékenyebbé, tudatosabbá válni.
A prevenció minden szinten megjelenik: a diákok, pedagógusok és szülők körében egyaránt. A mindennapokban rendszeresen beszélgetnek a bántalmazásról, és több olyan módszert alkalmaznak, amely fejleszti az érzelmi intelligenciát és segíti a bullying feldolgozását. A kampány részeként diákok tartanak foglalkozásokat diáktársaiknak, ami még jobban erősíti az odafigyelést és a közösségi összetartást.
A tapasztalatok szerint mióta ezzel a témával foglalkoznak, mindenki egy kicsit figyelmesebben, kedvesebben fordul egymás felé.

Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság | Portál csoport - 2021.