Centenáriumi köszöntő

Centenáriumi programsorozattal tiszteleg a Pécsi Tudományegyetem.

A múltból a jövő felé

Az 1912-ben Pozsonyban alapított Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem az első világháborút, valamint a trianoni békeszerződést követően néhány évig Budapesten működött, majd az 1921. évi XXV. törvénycikk ideiglenesen Pécsre helyezte át az univerzitást. Zichy Gyula püspök és ­Nendtvich Andor polgármester példamutató összefogása, anyagi támogatása és ingatlanfelajánlása tette lehetővé, hogy a város hároméves szerb megszállását követően alkalmassá vált az egyetemi oktatás megkezdésére.

Pécsett három karon indult meg a jogász-, a bölcsész- és az orvosképzés, míg a soproni kihelyezett fakultáson evangélikus teológiát oktattak. Az egyetem pécsi működésével kapcsolatos távlati célokat gr. Klebelsberg Kuno, vallás- és közoktatásügyi miniszter tömören a következőképpen fogalmazta meg az 1923. október ­14-én tartott tanévnyitó beszédében:

„Az ­Erzsébet ­Tudományegyetem tanári karát olyan igaz tudományos szellem hatja át, hogy meg vagyok róla győződve, hogy meg fogja alkotni itt a Mecsek alján a magyar Heidelberget.”

A pécsi felsőoktatás történetének modernkori fejezete vette ekkor kezdetét, ami az 1367-ben alapított első magyar egyetem rövid működését követő évszázadok után ismét megteremtette a dél-­dunántúli régió központjában az egyetemi képzés lehetőségét. A 21. századi pécsi egyetemi polgárok, valamint a magyar felsőfokú oktatás számára különösen fontos az 1923-as esemény, hiszen ettől kezdve – jóllehet különböző formákban, ámde – mindmáig egyetemi képzés folyik Pécsett. A közelgő centenárium megfelelő alkalmat kínál a hagyományok ápolására, az intézmény, s az egyes karok történetének alaposabb megismerésére, ugyanakkor kiváló lehetőséget biztosít arra is, hogy a Pécsi Tudományegyetem széles körben láthatóvá tegye a 21. század társadalmi és tudományos elvárásaira nyújtott, jövőbe mutató innovatív válaszait.

Ezt fejezi ki a 2021. szeptember 1. és 2023. október 14. között megvalósuló centenáriumi programsorozat.

 

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!