A Pécsi Tudományegyetem Általános és Orvostudományi Kar támogatásával 2014. január 31-én nyílik „A császárért és a királyért szikével és fecskendővel - Orvosok az Isonzónál és Dél-Tirolban 1915-1917" c. kiállítás, az ÁOK Dr. Romhányi György Aulában.
Az I. világháború, a Nagy Háború, Európa polgárháborúja önmaga ellen (XIII Benedek pápa megfogalmazásában) fájdalmas, letehetetlen örökségünk. A mérhetetlen szenvedés addig nem látott erőfeszítéseket is mozgósított: ez alól a gyógyítás, az orvoslás, az ápolás sem volt kivétel. A kiállításon látható fényképek elődeinket idézik, napi küzdelmeiket, örömeiket örökítik meg. Szakmai odaadásukat, emberi elhivatottságukat, patriotizmusukat, kötelességtudásukat, orvosi, nővéri, ápolói helytállásukat bizonyítják - pedig csak mindennapjaikat igyekeztek dokumentálni.
Kiállításunk két forrásból táplálkozik. Dr. Berde Károly Egyetemünk egykori bőrgyógyász professzora, frissen végzett orvosként a dél-tiroli frontra került, és naplót vezetett. Az olasz front valójában az Osztrák-magyar Monarchia védvonalaként 1915 és 1918 között az Adriától az Alpok meredélyéig húzódott. A jegyzetfüzetek és a korabeli tudást tükröző orvosi, zömmel sebészeti tankönyvek alkotják munkánk egyik pillérét. A másik forrás kollégánk, Dr N. orvos-főhadnagy, majd százados személyes fotóalbuma, akinek nevét nem, csak "beszédes" kezdőbetűjét ismerjük. Ezek a képek örökítik meg a Császári és Királyi (K.u.K) 3/15 tábori kórház mindennapjait. A Közös Hadsereg és a Magyar Honvédség hasonló egészségügyi intézményei vették fel a zászlóalj-, ezred- segély és kötözőhelyekről érkező sebesülteket, betegeket: vélhetően éppen Dr Berde Károlyét is. Az első vonalbeli ellátás és a kórházi munka szerves egysége máig élő "szervezési" örökségünk - és folyamatosan megoldandó feladatunk. Az osztrák orvos fényképalbuma a korabeli tábori kórház életének teljes keresztmetszetét adja, és érvényes a Nagy Háború frontjai mindkét oldalára is. Az egyenruháktól eltekintve Hemingway "Búcsú a fegyverektől" című regényének fotóillusztrációját is látjuk. A képek hűen tükrözik az Osztrák-Magyar Monarchia egészségügyi szolgálatának szervezetét és működését. Kiállításunk igyekszik átadni a korabeli szakmai tudást is, miközben a fényképezőgép lencséje csak az egyes emberre: gyógyítóra, szenvedőre figyel - munkájában, szenvedésében és örömében egyaránt.
A hely és az idő az, ami összeköti a gyűjteménybeli képeket, melyek nyilvánvalóan nem egy személytől és nem egy kamerától erednek. Ez a kor a hobbi fényképészet születése is, a fényképezőgép a háború előtt szűnik meg luxuscikk lenni, bár még messze nem tömegáru. A heterogén gyűjtemény amatőr fotósok képeit tartalmazza: épp ezért szükség volt szerkesztésükre, javításukra. Anyagunkat épp ez az esetlegesség teszi egyedivé. Képeik a mindennapi élet lüktetését, atmoszféráját közvetítik: ha hagyjuk, hogy elvarázsoljanak minket. Aki fényképez, amit megörökít: "kultúrgenetikai" szempontból közvetlen felmenőnk: egy közülünk, sorsa irányt szab a miénknek is, elvégre egy évszázados elődünk. Nem beláthatatlan távolságban éltek ők, három-négy generációval jártak előttünk. A háború utolsó még élő tanúitól pár éve búcsúztunk.
Hivatalos katonai és sajtófotósok már akkor is jobb képeket készítettek a múzeumok, hadialbumok számára. Amit itt bemutatunk, az valami más: minden szempontból esékenyebb, és éppen ezért szándékunk szerint emberközelibb. Tanúságtétel és tanulságtétel, a katonai cenzúra pedig még meglepően laza. Köszönjük a Látogató érdeklődését az egy évszázad múltán is élő történetek iránt, melyekről ezek a naplófüzetek, képek mesélnek.
Külön köszönet illeti meg a 3/15 Tábori Kórház történetének fotódokumentációjának önzetlen átengedéséért Mag Peter Enne urat, a Bécsi Hadtörténeti Múzeum (Arsenal) főszakértőjét és Željko Cimprič urat, a Kobaridi Múzeum (Szlovénia) vezetőjét.