PTE Baranya Táncegyüttes

A kezdetek

A Baranya Táncegyüttes 1967-ben alakult a Pécsi Tanárképző Főiskola két néptánc együttesének összevonásával, azóta is megszakítások nélkül működik. Az együttes korábbi vezetői voltak többek közt Kricskovics Antal és Vidákovics Antal, akik művészi pályájukért magas állami kitüntetésben részesültek (Erkel-díj, Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje).

Legjelentősebb eredményeink: 1972-ben Ki Mit Tud döntőbe jutottunk, 1982-től Örökös Kiváló Együttes címet viseljük, 1989-ben Pécs városától PRO URBE PÉCS díjat kaptunk. Külföldi fellépéseinkkel bejártuk Európát és Ázsiát.

 

Missziónk

Együttesünk a magyarországi horvát néptánc tekintetében az ország egyik legismertebb együttese már nagyon hosszú ideje. Fellépéseinkkel az ország szinte összes horvát-lakta településére eljutottunk. A horvát táncokon kívül természetesen magyar táncok is szerepelnek műsorunkon, repertoárunk harmadik részét a táncszínházi darabok képviselik. Tevékenységünk során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az itt táncoló fiatalok megismerjék hazánk népzenéjét, néptáncait (különösen a magyarországi horvátokét), megőrizzék azokat a hagyományokat, amelyek rendkívül gazdaggá és színessé teszik országunkat.

Próbáinkat heti 2 alkalommal tartjuk a Pécsi Tudományegyetemen. Önálló zenekarunk tagjai a magyarországi horvát népzene ismert előadói. Minden évben utánpótlás együttest indítunk a táncot befejező fiatalok pótlására.

 

A PTE Universitas Televízió felvétele a Baranya Táncegyüttes 45 éves jubileuma alkalmából

 

Keress minket!

Baranya Táncegyüttes
Sárosácz Mihály elnök
Jeránt György művészeti vezető
Cím: 7624 Pécs, Ifjúság u. 6.
Tel., Fax: +36 72/ 788-560; +36 72/ 211-736
E-mail: baranyatancegyuttes@gmail.com

You shall not pass!