Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Szépe György (1931–2012)

Dr. Szűcs Tiborral Szilágyi László beszélgetett

 

„Kellő tapintattal…”

 

Nyelvész, szemiotikus. 1982-től 2001-ig a Janus Pannonius Tudományegyetem, illetve a PTE egyetemi tanára, 2001-től professor emeritus. A 80-as években az egyetemi szintű Tanárképző Kar létrehozatalának egyik meghatározó egyénisége. 1993-tól a nyelvtudományi doktori program alapító vezetője.

 

Keveseknek adatik meg, hogy saját fájuk legyen. Az Ifjúság úti campus parkjában egy 2014-ben ültetett fácska és tábla mondja el az utókornak, hogy „…szép időben mindig szívesen beszélgetett, konzultált e fasor egy-egy padján kollégáival és tanítványokkal” dr. Szépe György. Szeretett beszélgetni és szerettek vele társalogni. Akivel leült, érezhette: most rá és csak rá figyelnek. Mindig, mindenkiről tudta: mikor, milyen körülmények között találkoztak először.  Tudóstársak, kutatók, diákok bármikor, bármivel fordulhattak hozzá, szívesen gondolkodott velük együtt, keresve egy-egy probléma megoldását. Az oldott elegancia és a puritán református kötelességtudat egyaránt jellemezte. Doktori védések eredményhirdetéseit általában így kezdte: „A gyülekezet feláll.” A komolyság és az irónia sajátosan keveredett egyedi stílusában.

 

Magyar–francia szakon végzett az ötvenes években Debrecenben. A világháború előtti professzori kar olyan nagyságaitól tanult, mint a francia irodalom történetét kutató Hankiss János, a finnugor nyelvészet, a nyelvtörténet és a nyelvjárások abszolút hazai szaktekintélyének tartott Bárczi Géza, a pedagógia történetében új rendszert alkotó humanista Karácsony Sándor. Már diákként is kitűnt különlegesen jó nyelvérzékével, amit aztán maximálisan használt és folyamatosan fejlesztett: felsőfokon tudott angolul, németül és franciául, középfokon beszélte az orosz, a spanyol és a román nyelveket.

 

1953-ban került az MTA Nyelvtudományi Intézetébe. 2012-ben, végső távozása, közel 60 év szakmai munkássága után az ELTE BTK tanácstermében búcsúztak el tőle azok, akikhez szakmailag-emberileg leginkább köze volt. Sokan voltak jelen…

 

Nemcsak tanárként, tudósként, de tudományszervezőként és kultúrdiplomataként is jelentőset alkotott. Mindig meg lehetett találni, ha valami új kezdődött, ha hasznosat lehetett létrehozni, ha szakmai közösséget kellett teremteni.  Erre persze azt szokta mondani: „ Valahogy belekeveredtem véletlenül.”
Sok mindenbe keveredett, talán mégsem egészen véletlenül… 

 

Nehéz lenne véletlennek tekinteni, hogy az elsők egyike volt Magyarországon, akik megismerték Noam Chomsky, a híres nyelvész modern elméleteit a generatív grammatikáról, és mindjárt terjesztették is azokat. Nem lehetett véletlen, hogy a 60-as évek amerikai ösztöndíjait követően ott volt az első magyarországi általános és alkalmazott nyelvészeti szak alapításánál az ELTE-n,  hogy egyik kezdeményezője volt a magyar, mint idegen nyelv diszciplínává fejlesztésének, s hogy később megalapítója lett a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének (MANYE), továbbá a Modern Nyelvoktatás című alkalmazott nyelvészeti szakfolyóiratnak.

 

Biztosan nem volt véletlen, hogy 1982-ben, a Pécsi Tanárképző Főiskola helyén létrejövő egyetemi szintű  JPTE Tanárképző Kar nyelvészeti képzéseit ő alakította ki és fejlesztette kollégáival magas szintre, mint ahogy a kar egészének létrejöttében is komoly kultúrpolitikai szerepe volt. Tekinthetjük-e véletlennek, hogy Újvidéktől Kolozsvárig, Bostontól a Harvardig számos helyre hívták vendégoktatónak?

 

Szakmailag rendkívül nyitott volt: a teoretikus és az alkalmazott nyelvészetet mint „társadalmilag hasznos nyelvészetet” kölcsönhatásukban szemlélte és kezelte. Tudta és már nagyon korán, a 70-es évektől hirdette a nyelvi jogok fontosságát, alapvető emberi jognak tekintette mind az egyének, mind a közösségek szintjén. Évekig volt az UNESCO nyelvi jogi szakértője. Sokat tett a jelnyelv magyarországi elismertetéséért.

 

 

Késői gondolatai közül kiemelendő a fájdalmas felismerés a nyelvileg három részre szakadt országról: egyharmad közel a funkcionális analfabétizmushoz, egyharmad a papírkorszakban ragadt, egyharmad jutott csak el az elektronikus korszakba. Azon gondolkodott, a közoktatás rendszere mi módon segíthetne ezen. Miként kell modernizálni az anyanyelvi nevelést?

Egy neves tanítványa írja róla: „Hogyan tanított minket? Nemcsak azt mondta el, hogy ő vagy mások a legfrissebb munkáikban mire jutottak, hanem részletesen és hangsúlyosan azt is, hogy mit nem tudunk, milyen meg nem válaszolt kérdések vannak az adott témával kapcsolatban. Vitát provokált, véleményeket, javaslatokat követelt. Azt mondta: A válaszokat nem biztos, hogy tudni kell, de a kérdéseket igen.” 

Vizsgán gyakran előfordult, hogy kedvesen félbeszakította a lelkes felelőt: „Tudom, hogy reggelig tudna beszélni a témáról, de miként hasznosítaná a gyakorlatban?”
Nem lenne teljes a kép sajátosan, nagyvonalúan emberi bölcsességei, csendes humora nélkül.

 

Vizsgadrukkos hallgatóktól rendre megkérdezte:
„Kislányok, reggeliztek már?”

Konferencia szervezésével megbízott kollégának mondta egyszer:
”Te csak sétálj pipázva a folyosón, hadd lássa mindenki: rendben van minden!”

Éles vitahelyzetekben lehetett hallani tőle:
„Találni fogunk minden fél számára megnyugtató megoldást.”

Ha valaki nagyon nem értett egyet valamivel, arra teljes komolyságával mondta:
„Természetesen élhet a ius murmurandi-val” (a morgás jogával)

Nagyon más nézőpontú megközelítéseknél finoman ironizált:
„Kérem szépen, fordítva már más lenne a dolog pikantériája.”

Kellemetlen ügyeknél mindig hangsúlyozta, rá rendkívül jellemzően:
„Kellő tapintattal tessék ezt kezelni.” 

 

Magánemberként nagyon szerette a komolyzenét, hivatalból világcsavargó volt, csinos hölgyek pedig bármikor számíthattak egy-egy finom, úri bókra tőle. Hitt a dolgok megoldhatóságában, a párbeszédben, a szokatlan gondolatok hasznosságában, az ötletekben, a csapatmunkában.  A „Főtanár Úr” biztosan elégedett lenne, ha látná: neki nem szobra, hanem fája van a parkban, ott, a padoknál, ahol évtizedeken át beszélgetett, sokakkal, sokunk épülésére… 

 

You shall not pass!