Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Szamel Lajos (1919-1998)

Ivancsics Imrével és Kiss Lászlóval Szilágyi László beszélgetett.

 

"Jegyezzék meg: nincs kicsi és nagy törvénysértés. Csak törvénysértés van."

Az Állam-és Jogtudományi Kar legendás professzora, a közigazgatás tudományának nemzetközi szintű művelője. 1950-től 1987-ig tanított Pécsett. Ez volt az egyetlen munkahelye, majdnem 40 évig.  Bárhol nyilatkozott, mindig elvárta: tüntessék fel, hogy ő a mi professzorunk. 1989-ben hálálták meg hűségét: ekkor lett díszdoktorrá a pécsi egyetemen.

Ötven jegyzet és tankönyv, húsz monográfia, száznál is több tanulmány maradt utána. Meg a hajdani tanítványok emlékezete, amely élesen őrzi különös egyéniségét.

 

Az I. Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) a Pécsi Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Karon 1976. április 29-30-án. Beszédet mond Szamel Lajos.

 

A háború előtt a modern közigazgatás apostolaként elhíresült Magyary Zoltán professzor előadásait is hallgatta a pesti egyetemen. Nem volt a híres Magyary-iskola tagja, de könnyen azonosult törekvéseikkel. E sorok írója pályája végén, 1986-ban találkozhatott Szamel Professzor Úrral, amikor elkészült Bereményi Géza első filmje, „A tanítványok”, mely emléket állított Magyary-éknak. Az akkori egyetemi mozi szakmai vetítést tartott.

 

„Jöjjön át, hozzon tollat, papírt. Jogászoknak fog vetíteni, mondja el nekik,
amit diktálok és mondja meg, hogy én üzenem: erre és erre figyeljenek.”

A neve hallatán csend támadt a moziteremben.

A legnehezebb időkben, az 50-es évek elején került Pécsre. Korábban egy törvényelőkészítő bizottságban dolgozott. Saját szavaival: „A nyilvános házak bezárásáról szóló jogszabály előkészítése után jöttem.” Mint az idézet is jelzi, jellegzetes, összetéveszthetetlen stílusa volt. Mondta, amit gondolt: nem is lett belőle a rezsim kedvence, sosem sztárolták. Szakmai kvalitásai elegendőek voltak így is: 1949 és 56 között Magyarországon ő írta az egyetlen kandidátusi disszertációt közigazgatásból…

Munkásságának egyik vezérgondolata „az államigazgatás elhatalmasodásának megakadályozása” volt. Volt miről gondolkodnia.

Egy karrierista, helyezkedő típusú emberrel való beszélgetését így összegezte:

 

„Neki az lesz a sírfelirata, hogy FÉLT 80 évet.”

Éles szemű megfigyelő volt. Bölcsességei közül két gyöngyszem:

 

„ A tisztességes mindig védtelen a tisztességtelenséggel szemben.”
„ A csodálatos karrierek csodálatos bukással végződnek.”

Az utódok emlékezete önironikus, nonkonformista, bölcsességét cinizmussal álcázó egyéniséget őriz. Olyan embert, aki tudta a lényeget:

 

„Professzor nem a katedrától, hanem a tanítványaitól lesz valaki.”

 Ilyen az ember, egyedüli példány, írja Kosztolányi. Szamel Professzor Úrra ez fokozottan igaz lehetett. Sokféle, sajátosan rá jellemző vonására emlékeznek.

Mindenkit „fiam”-nak szólított, a saját lányát is.

 

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának IV. évfolyamos,
államigazgatási szakos hallgatói és oktatói
 1951. május 21.-én a kar 48-as téri udvarán, Pécsett.

 

A szellem nonkonformistája volt, aki rendkívül sokat adott az öltözködés eleganciájára. Tanártól-diáktól elvárta a jól öltözöttséget, a nyakkendőt. Az amúgy jó minőségű öltönyben, kihajtott ingben érkező nagyvárosi tanácselnök-tanítványt több más vizsgázó előtt így indította útnak: 

 

„Menjenek a sofőrrel, X. elvtárs, vegyenek magának gyorsan egy szép nyakkendőt.”

Mindez őt magát nem gátolta abban, hogy munkaidő után – de csakis akkor! - öltönyben és zokniban jelenjen meg a folyosón.

37 éve alatt mindig lejáró oktató volt, az egyetemen aludt. Valószínűleg ő ette meg a korabeli Magyarország parizer-termelésének jórészét, sörrel kísérve. Kedvelte ezt a kombinációt, viszont gyűlölte a németes parizer szót, következetesen ragaszkodott a párizsihoz.

Néha őt is érték azért meglepetések, amikor egy kollégája szuterén-albérletébe hívták meg, felnézett az utcafront alatti ablakból - ez új volt neki - majd így szólt:

 

„Fiam, ha itt elmegy egy kakas az ablak előtt, azt hiheted, visszajöttek a csendőrök.”

Pécs városához sajátos viszony fűzte, gyakran mondogatta:

 

„A mecseki esők elmossák a nem tükéket.”

Ez nem akadályozta abban, hogy az 50-es évek végén, amikor a pécsi jogi kar bezárása is napirendre került a politikában, minden rangos kapcsolatát megmozgassa a megmaradás érdekében

Határon túli szülők gyermeke volt, szociálisan rendkívül érzékeny személyiség. Évtized hosszan vett részt tanárelnökként a Diákjóléti Bizottság munkájában. El-elvitte faluról származó diákjait Pestre, az ottani egyetemre, színházba. Segítette a hátrányból indulók elhelyezkedését.

Néha messzebbre is kellett mennie, az 50-es években az év végi záró-és államvizsga után kötelező volt elhelyezkedni. Tudta, mi mivel jár: „ Államigazgatásból nem bukhat meg senki, mert nem tud elhelyezkedni” – mondta ki, nyilvánosan is.

A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club elnöki posztját is betöltötte 10 évig, korábbi vízilabdás és futballista múltja alkalmassá tette erre.

1989-90-ben, a rendszerváltáshoz vezető út hajnalán a Deregulációs Tanács tagja lett. Testre szabott feladat volt: a korlátozó, beavatkozó jogszabályok „gyomlálásával”, csökkentésével foglalkozhatott.

Különös szellemiségét, egyedi pedagógiáját jól szemlélteti oktatói mottója:

 

„Magam előadásvázlataimat minden előadás után eldobom,
nehogy abba a kísértésbe jöjjek, hogy a következő évfolyamnak is ugyanazt adjam elő.”

Megszívlelendő gondolat, az utána következő nemzedékeknek is…

 

You shall not pass!