Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Polányi Imre (1925-1999)

Dr. Fischer Ferenccel Szilágyi László beszélgetett.

 

"Nem kell ám egyből elhinni mindent..."

Történész, 1972-től a Pécsi Tanárképző Főiskola  oktatója, 1982-től a megalakuló Janus Pannonius Tudományegyetem docense, majd professzora. Főbb szakterületei: XX. századi kelet-közép-európai történelem, nemzetiségkutatás-de hobbiból egy ideig ókort is tanított elsősöknek. A pécsi egyetemi történészképzés egyik megteremtője és mentora.

Meglepő dolgokra volt képes. A gyanútlan gólyák, friss érettségijükkel beültek az órájára és felkészültek a szorgos jegyzetelésre. Mire váratlanul így szólt hozzájuk:

„Nem kell ám egyből elhinni mindent. Amit tanultak, amit leírva láttak, amit mondtak maguknak, lehetett másképp is. Azt sem kell elhinni, amit én mondok. Leginkább pedig attól óvakodjanak, amit nagyon szeretnének elhinni saját maguknak. Tanuljanak meg kételkedni és önállóan gondolkodni. Mert hátha nem úgy van, mint ahogy olvasták vagy tanulták. Hátha másképp van.”

A Felvidékről származott, életútját többször is durván keresztezte a történelem. Előbb szovjet hadifogságba került 1944-ben két évre, ahonnan csodával határos módon szökött el, majd Csehszlovákiából távozott  illegálisan, amikor ott a magyarság kollektív bűnösségéről döntöttek.

Egyedi humorával túltette magát mindenen: „Megkérdezte a magyar határőr: miért engedném át magát ? Mondtam: ezért a fél táska tűzkőért.”

Az ötvenes évek elején diplomázott, tanított az ELTE-n és Szegeden is, mígnem 56 után – nem megfelelő politikai magatartása miatt - áthelyezték a szegedi főiskolára. 1968 nyarára készült el kandidátusi disszertációjával a szlovákiai magyarság újabb kori történetéről, a kért javításokat dolgozata kényesebb részein azonban nem volt hajlandó elvégezni, majd a védés a csehszlovákiai bevonulással lekerült a napirendről-1982-ben védhetett csak…

Hasonlóan '44-hez és '56-hoz, a történelmi események '68-ban sem kerülték ki, volt véleménye a bevonulásról, ki is mondta, mire eltávolították Szegedről: „Büntetésből három év Nyíregyházát kaptam.”

Az ország keleti végéből került át Pécsre. Jottányit sem adott fel a szuverenitásából: amikor be akarták léptetni a pártba, az ideológiailag fejletlennek érzem még magam” ironikus fordulatával vágta ki magát.

Szabálytalan, politikailag „renitens” egyéniség volt: rendszerváltás előtt minden évfolyamnak elmondta az 1939-es Molotov-Ribentropp paktum teljes tartalmát - ami nem volt éppen aktuális tananyag, sőt - majd lelkesen hozzátette: „Ezért fel szoktak jelenteni a szovjet követségen, de akkor meg úgyis letagadom.”

A rendszerváltás után pedig külön előadást tartott Amerika indiánokkal kapcsolatos történetéről, „Most az USA nagykövetségén jelentenek majd fel, de nem baj.” Nem volt elfogult: a 60-as évek erőszakos színesbőrű mozgalmairól, a Fekete Párducokról és Malcolm X-ről is szívesen beszélt.

Legendás jegyzete,  „Az ókori világ története” több kiadást ért meg, ezt a művét fogadásból, fejezeteiben az időben visszafelé haladva írta meg. Az évtizedek során igen sok tankönyvvel, jegyzettel, szöveggyűjteménnyel segítette a modenkor és ókori történelem egyetemi szintű oktatását. Értéküket jól jelzi, hogy ezek a művek ma is hasznos forrás-és segédanyagok.

A nemzetiségkutatással, a környező országok történelmével is szívesen foglalkozott, hallgatóit gyakran biztatta, hogy tanuljanak szerbül, románul, szlovákul, legyenek tisztában a szomszédok történelmével.

A híres szigetvári történészkonferenciák, melyeknek egyik fő szervezője volt, a '90-es években e köré a téma köré szerveződtek,  a legrangosabb magyarhistorikusok jöttek  el előadást tartani.

Oktatóként,vizsgáztatóként különösen kedvelt volt, türelemmel, figyelemmel  követte a feleleteket -és nem azt kereste, mit nem tud a hallgató… Szerette a diákjait és ezt vissza is kapta, a Polányi-vizsga becsületbeli ügy volt, hozzá nem illett készületlenül menni.

1982-ben kezdetét vette az egyetemi reform, amely a Tanárképző Főiskola helyett egyetemi kart szervezett a Mecsek alján. Akkortájt mondta az akkori III. évfolyamnak: „Most oktatónak idehozunk magunknál okosabb embereket, mert anélkül nem lesz igazi egyetem.”

A pécsi egyetemi szintű történészképzés megszervezésében iskolateremtő érdemei voltak, tudatosan törekedett arra, hogy a jó oktatói és kutatói képességeken túl olyan kollégák kerüljenek az egyetemre, akik emberileg is alkalmasak arra, hogy valódi közösséget alkossanak. A  BTK Történettudományi Intézetében 2013-ban termet neveztek el róla. Az akkori Tanárképző Kar oktatási dékánhelyetteseként komoly szerepe volt abban, hogy az ÁJK és a KTK, illetve az egyetemi  vezetés elfogadta, támogatta és fokozatosan szakmailag  is elismerte a Tanárképzőből kinövő új kart.

Miközben a bürokráciát nagyon utálta, értelmetlen feljegyzéseket és beadványokat gyakran „iktatott” - ahogy ő maga mondta - a papírkosárba.

A város szellemi közéletében munkái és tanítványai révén egyaránt jelen volt, történelmi ismeretterjesztő munkásságáért megkapta a TIT Grastyán Endre-díját, a város a Pro Civitate, a megye a Pro Communitate kitüntetéssel ismerte el kiemelkedő szakmai  közösségteremtő munkáját. Egyike volt az egyetem első Professor Emeritusainak.

 

 

Imádta az életet, nagyon szeretett beszélgetni, rajongott a sakkért. Néha túlságosan is: a nyolcvanas évek közepén akadt olyan évfolyam, aki küldöttséget küldött hozzá: hagyja már a táblát és a bábukat, ők azért vannak itt, hogy többet hallgathassák a Tanár Urat. Egyszerre bölcs, ironikus, humánus és játékos személyiség volt.

Súlyos betegség vitte el közülünk, kollégái felváltva látogatták és 1999 őszén még láthatta annak a tisztelgő kötetnek a kéziratát és szerzői listáját, melyet 75. születésnapjára készítettek elő. A végső búcsúnál rengetegen jöttek el mindazok közül, akiket a hetvenes évek elejétől a kilencvenes évek végéig tanított. Történelemtanárok, történészek, levéltárosok nemzedékei.

Soha senki nem szólította professzor úrnak, leginkább Tanár Úr volt mindenkinek - mentalitásában, gondolatiságában igazi pedagógus. A régi görög bölcsek utóda - írták róla - a Nevelő.

Talán ezért is kísérték el utolsó útjára olyan sokan…

 

You shall not pass!