Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Bécsy Tamás (1928-2006)

Dr. Nagy Imrével és Dr. Müller Péterrel Szilágyi László beszélgetett.

 

"Ez itt nem a Földi Paradicsom..., ez egy tanszék, itt dolgozni kell..."

Drámaesztéta, színházkritikus, 1973-78 között a Pécsi Tanárképző Főiskola főiskolai tanára. 1978-től az ELTE professzora. A Janus Pannonius Tudományegyetem megalakulása (1982) után másodállású professzor Pécsett. A magyar irodalom és a művészettudomány egyetemi szakok, valamint a dráma- és színháztudományi specializációk kezdeményezője és kidolgozója. 1994-ig a Tanárképző Kar, majd a BTK Művészettudományi Intézetének igazgatója. Egyetemünk honoris causa díszdoktora.

Sajátos stílusú tanár, vizsgáztató és vezető volt. Meghökkentően éles, metszően ironikus, pontosan találó megjegyzésekkel. Nyers, határozott és egyenes.

Számtalan csak rá jellemző szöveg maradt utána. Néhány ezek közül - egy szigorú realista mintapéldái:

Felvételin:

„- Miért jött magyar szakra? - Szeretem az irodalmat. - Szeretni a káposztás cvekedlit kell, kisasszony, az irodalmat meg kell tanulni!”

Kollégájának:

„- Tessék, fogd, itt egy befizetett csekk. - De hát mi ez? - A doktori eljárásod díja, menj és írd meg”!

Idealistább szemléletű oktatónak:

„Te, ez itt nem a Földi Paradicsom, a balodon nem Szent Ágoston ül, a jobbodon meg nem Szent Bonaventura, hanem gyarló emberek - ez egy tanszék, itt dolgozni kell.”

Előadáson:

„Jegyezzék meg, az irodalom nem svédasztal, hogy azt falnak róla, amit akarnak. Mindent el kell olvasni.”

Kollégájának:

„Most miért kellett jót tenned X-szel? Soha nem bocsájtja majd meg neked.”

Az ötvenes évek közepén került Pécsre, negyven évig volt jelen a város szellemi közéletében. A Pécsi Nemzeti Színház dramaturgjaként kezdte pályáját, aztán nem pontosan ismerhető okokból a pécsbányatelepi általános iskolába küldték tanítani. Bárhol is dolgozott, mindig kitalálta, hogyan foglalkozhat drámával és/vagy színházzal. Nem ismerte a gátló körülmények fogalmát. Pécsbányán együtt focizott a gyerekekkel délután, akik aztán lelkesen jártak a kora esti színjátszó szakkörébe is.

A 60-as évek elejétől a Nagy Lajos Gimnázium emblematikus tanáregyénisége, később megyei magyar szakfelügyelő. Kollégái lesték, milyen könyvet olvas éppen, mert mindig az volt a legjobb vagy legfrissebb szakirodalom. A Lajosban megszervezte az ország egyik legjobb diákszínpadát, akkortájt a középiskolai Helikon-fesztiválokon csak pesti gimnáziumok nyertek ebben a kategóriában. A pécsiek Antigoné-előadása volt az első vidéki győzelem.

44 évesen (1972-ben), középiskolai tanárként  védte meg a kandidátusi disszertációját, eztán került át a Tanárképzőre. A diákok imádták, egy A/4-es lapra írt  félévi tematikával jött előadást tartani, , az aznapi témára csak rápillantott, aztán már szabadon beszélt. Ezt a jó szokását még fejlesztette is idővel, a 90-es években Shakespeare királydrámáiról adott elő (péntek délelőtt, nagyteremben, teltházzal!). A kevésbé ismert királydrámák idézeteit gondosan kikereste a nála levő könyvből-majd becsukta a könyvet és oldalnyi szövegeket mondott el fejből. Ha a hallgatók panaszkodtak valamely szemináriumvezetőjük színvonalára, lehetővé tette nekik a bizonyítást: olyan szakirodalmakat olvastatott velük, ami meghaladta a kor színvonalát. Aki ezeket kibírta és megértette, azt bevonta műhely-szemináriumok tartásába.

Mérnöki pontossággal elemzett, a szerkezet, a struktúra érdekelte. A 80-as, 90-es években a művészettudomány szak kapcsán sokszínű csapatot szedett össze, esztéták, filozófusok, pszichológusok, nyelvészek, irodalomtörténészek egyaránt előfordultak-fontosnak tartotta, hogy a hallgatók a lehető legtöbb oldalról kaphassanak képet a művészetekről. Kiváló szervező volt, össze tudta rántani a feltételeket mások munkájához is. Feladatmegoldó igavonó vagyok. Megteremtem a helyzetedet, aztán az már rajtad múlik, mit kezdesz vele”mondta erről sajátos modorában.

Egész pályája a dráma és a színház bűvöletében telt el, de a dráma mindig fontosabb maradt számára a színháznál. Több évtizedig írt színházkritikákat, különösen fontosnak gondolta, hogy ne tenyerelhessen rá a puszta teatralitás az írott szövegre.

Sokan, sokfelől ismerték. Éppúgy hívták előadni művelődési házakba, mint zsűrizni amatőr színjátszó fesztiválokra. Szívesen ment, az ismeretterjesztés és a tehetségek nyomon követése szívügye volt. Jellemző és jellegzetes, hogy pályája utolsó nagy szervezése a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Tanszékének megszervezése és a színháztörténész szak megteremtése volt. Az MTA Színháztudományi Bizottságának tagjaként, majd elnökeként azon dolgozott, hogy e művészeti ág tudományos megismerésének metodikáját minél jobban kidolgozza.

Jellegzetes az is, hogy ő, aki sikeres színpadi rendezőként is bizonyított, azt mind Pécsett, mind Veszprémben világossá tette: nem „színpadozókat és mimózáskodókat” vár a színháztudományi kurzusokra. Tanítványai alkotják - Pestről, Pécsről, Veszprémből egyaránt  a mai magyar színháztudomány derékhadát és elitjét. Könyvei, tanulmányai, cikkei, kritikái fontos és tanulságos olvasmányok ma is.

 

Beszélgetés Bécsy Tamással a "Színjáték lételméletéről" c. könyvének megjelenése kapcsán

 

Amikor 1994-ben díszdoktorunk lett, nehezen feledhető előadást tartott az Élet színházáról, a hűséges Antigonékról, az öncélú Jágókról, a gondolkodó-habozó Hamletekről, az értelmetlen parancsokat kieszelő Kreónokról, a típusokról, akikkel nemcsak a színpadon találkozott.

Sokat tudott az emberekről és sokat tett értük. Nem feledték el neki.

Amikor elhagyta Pécset, értelemszerűen leszerelték tanszéki névtábláját. Másnap valamelyik tanítvány visszavéste a falba a nevét. A szó átvitt és konkrét értelmében is mély nyomot hagyott hátra…

 

You shall not pass!