17 éve dolgozom az Egyetemen, 13 éve vagyok a HR szakterületen. Az eltelt években számos változásnak voltam részese, rengeteg kihívással néztem/néztünk szembe. 2021. évben életünk legnagyobb szakmai kihívásaival szembesültünk az egészségügy területén történt változásokkal, majd a modellváltással. Hiszem, hogy a sikeresség a munkatársakkal, társ szakterületekkel, vezetőkkel való együttműködésben, a megoldásorientált hozzáállásban keresendő. Mindemellett kiemelten fontosnak tartom az emberséges hozzáállást, egymás meghallgatását, a megfelelő kommunikációt a munkatársak közt. Az emberi kapcsolatok jelentik azt a stabil bázist, amely alapot ad arra, hogy bármely probléma, valamennyi felmerülő feladat megoldásra kerüljön.
Új terep számomra az érdekképviseleti tevékenység, de mégsem ismeretlen. Számos ponton kapcsolódott, kapcsolódik a munkám egyetemünk munkavállalóihoz, sok esetben egyéni problémáikhoz. Azt tapasztaltam, hogy erre a támogató tevékenységre a jelenlegi változó jogszabályi környezetben még inkább szükség van. Ebben szeretnék Önöknek segítséget nyújtani, képviselni az Egyetem munkavállalóinak érdekeit e tekintetben. HR szakemberként ezt teszem a számomra biztosított eszközökkel, melyek kibővítésre kerültek az Alkalmazotti Tanács tagjakénti szerepemmel! Támogatásukat ezúton is köszönöm!
Ismerős arc, ismert agilitás, ismert segítőkészség, ismert szakmaiság
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.