Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

A PTE nyerte a Medikus Kupát

Az elmúlt évi sikeres szegedi Medikus Kupa szereplés idén Pécsett folytatódott. A hétvégén tartott versenysorozatban öt aranyérmet, egy ezüstérmet és két bronzérmet nyertek a PTE Általános Orvostudományi Kar csapatai, ami az összetett első helyezést jelentette a pécsiek számára, akik így megvédték címüket.

 

Az első helyet a kispályás labdarúgó csapat, a vízilabda csapat, a női és férfi röplabda csapat, illetve a férfi kézilabda csapat szerezte meg. Második lett a női kézilabda csapat, harmadik helyen pedig a női és férfi kosárlabdázók végeztek.

 

 

 A sportot kedvelő hallgatók egész évben lelkiismeretesen készültek a kupára, meg akarták mutatni, hogy az előző évi kiemelkedő siker nem volt véletlenszerű. A két nap alatt lejátszott mérkőzések minden résztvevőtől teljes koncentrációt, jó erőnlétet követeltek, mindehhez felszabadult játék is társult.

 

 

Sportszerű körülmények között hatalmas küzdelmek folytak a pályán a győzelem megszerzéséért. A fair play szellemiségét sugallta a rendezés is. Minden helyszínen a sportági szakszövetségektől delegált versenybírósági elnökök felügyelték a szabályok betartását, és garantálták a játékvezetés pártatlanságát.

 

 

Az eredményhirdetés április 9-én zajlott a Lauber Dezső Sportcsarnokban, ami zsúfolásig megtelt, 2500 szurkoló és 400 sportoló töltötte meg a porondot és a nézőteret. A díjak átadása a szurkolók elismerő hangorkánja közepette zajlott, emlékezetessé téve ezzel is a dobogón álló hallgatók sikereit.  A legnagyobb elismerést az összetett verseny győztesének kihirdetése váltotta ki, ez idén is a pécsi csapatnak jutott, amivel kivívta a PTE az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Szakállamtitkárságának különdíját is.

 

 

A Medikus Kupa az egyik legjobb lehetőség arra, hogy a négy orvosképző intézmény hallgatói találkozzanak, megismerkedjenek egymással a pályán, és azon kívül is. A több, mint 3000 orvostanhallgató mellett az egészségügyi karon tanuló hallgatók sportolási, szórakozási lehetőségét is jelentette a kiváló hangulatú hétvége.

 

Eredmények sportáganként:

Női röplabda:

  1. Pécs: 5 pont      edző: Demeter András
  2. Budapest: 3 pont
  3. Debrecen: 2 pont
  4. Szeged: 1 pont

Különdíjak:

legjobb előkészítő

Pós Adrienn

Pécs

legjobb ütő

Szabó Csenge

Debrecen

legtechnikásabb játékos

Spitzmüller Petra

Budapest

 

Férfi röplabda:

  1. Pécs: 5 pont      Edző: Balla Róbert, Storcz Tamás
  2. Budapest: 3 pont
  3. Szeged: 2 pont
  4. Debrecen: 1 pont

Különdíjak:

legjobb előkészítő

Balla Róbert

Pécs

legjobb ütő

Leopold Schwind

Pécs

legtechnikásabb játékos

Cheung Florian

Budapest

Női kosárlabda:

  1. Debrecen: 5 pont                
  2. Budapest: 3 pont
  3. Pécs: 2 pont           Edző: Gyén Balázs
  4. Szeged: 1 pont

Különdíjak:

legjobb center

Sophie Mendler

Budapest

legtöbb pontot szerző

Papp Klaudia

Debrecen

legtechnikásabb játékos

Késői Melinda

Pécs

 Férfi kosárlabda:

  1. Debrecen: 5 pont
  2. Budapest: 3 pont
  3. Pécs: 2 pont       Edző:  Poronyi Péter
  4. Szeged: 1 pont

Különdíjak:

legjobb center

Farkas Péter

Pécs

legtöbb pontot szerző

Kwame Robert

Budapest

legtechnikásabb játékos

Iyad Assaf

Debrecen

 Női Kézilabda:

  1. Debrecen: 5 pont
  2. Pécs: 3 pont       Edző: Lipcsik Zoltán       
  3. Szeged: 2 pont
  4. Budapest: 1 pont

Különdíjak:

legjobb kapus

Németh Kamilla

Budapest

gólkirály

Vlcskó Luca

Debrecen

legtechnikásabb játékos

Hős Anette

Szeged

 Férfi kézlabda:

  1. Pécs: 5 pont                       Edző: Lipcsik Zoltán
  2. Budapest: 3 pont
  3. Szeged: 2 pont
  4. Debrecen: 1 pont

Különdíjak:

legjobb kapus

Kovács Ákos

Budapest

gólkirály

Szelezsán Gergely

Szeged

legtechnikásabb játékos

Szöllősi Bence

Pécs

 Kispályás labdarúgás:

  1. Pécs: 5 pont                      Edző: Dr. Rugási Endre
  2. Szeged: 3 pont
  3. Debrecen: 2 pont
  4. Budapest: 1 pont

Különdíjak:

legjobb kapus

Stinbach Gergő

Pécs

gólkirály

Nathas Ramzi

Debrecen

 

Giesinger Péter

Szeged

legtechnikásabb játékos

Nathas Ramzi

Debrecen

Vízilabda:

  1. Pécs: 5 pont                      Dr. Csaba Zsolt, Dr. Lukács Dénes           
  2. Debrecen: 3 pont
  3. Budapest: 2 pont
  4. Szeged: 1 pont

Különdíjak:

legjobb kapus

Buta Bence

Debrecen

gólkirály

Patócs Márton

Debrecen

legjobb mezőnyjátékos

Csaba Márton

Pécs

Női összetett:

  1. Debrecen: 12 pont
  2. Pécs: 10 pont
  3. Budapest: 7 pont
  4. Szeged: 4 pont

Férfi összetett:

  1. Pécs: 22 pont
  2. Debrecen: 12 pont
  3. Budapest: 12 pont
  4. Szeged: 9 pont

 Összetett:

  1. Pécs: 32 pont
  2. Debrecen: 24 pont
  3. Budapest: 19 pont
  4. Szeged: 13 pont

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Szakállamtitkárságának különdíja: Pécs

Legsportszerűbb egyetem: Szeged

Legjobb szurkolótábor: Debrecen

 

Címkék: 
You shall not pass!