Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Pinczehelyi Sándor kapta a Tüke-díjat

A jubileumi 15. Tüke-díjat Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas képzőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi docense vehette át.

 

Pinczehelyi Sándor Pécs képzőművészeti életének közel 50 éve nemcsak résztvevője, hanem aktív alakítója is – hangzott el laudációjában. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, valamint több fontos városi és megyei díjjal is kitüntetett művész az 1970-es évek képzőművészeti életben nagy robbanást hozó Pécsi Műhely egyik alapító tagja, majd 1977 augusztusától 22 éven át a Pécsi Galéria igazgatója volt, melynek profilját ő alakította ki, azzal a céllal, hogy a legfrissebb hazai és külföldi kortárs művészetet mutathassa be a városban. Pinczehelyi 2000-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi docense, valamint 5 éven keresztül a Vizuális Művészeti Intézet igazgatója volt. Mindemellett a magyar és a külföldi művészet legfontosabb hazai és külföldi kiállításain szerepelt alkotásaival, 2010-ben pedig az ő életmű-kiállításával nyitott meg a Zsolnay Kulturális Negyed M21 galériája. 

Forrás: UnivTV, PécsMa.hu

 

Rovat: 
You shall not pass!