Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Nyertes pályázat nyári egyetem szervezésére vonatkozóan

Sikeres pályázatot nyújtott be a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság a Tempus Közalapítvány által meghirdetett 2019. évi nyári egyetemek támogatására vonatkozó felhívásra. A KNI által a Tempus Közalapítványhoz első ízben benyújtott pályázat célja a magyar kulturális örökség bemutatása külföldi hallgatók számára angol nyelven.  

Nyertes pályázat nyári egyetem szervezésére vonatkozóan

 

A „The Cultural Heritage of Hungary” című 2 hetes nyári kurzus akadémiai programját a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar biztosítja, míg a program teljes körű szervezését a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság végzi.

A PTE Nemzetköziesítési Programjában kitűzött egyik stratégiai cél a Nyári Trimeszter bevezetése, melynek során növekvő számú nyári egyetemet kínálunk a külföldi egyetemek hallgatói, valamint saját hallgatóink számára.

2018 nyarán a KNI a Karokkal való együttműködésben hat sikeres nyári egyetemet szervezett mexikói, kelet-európai, kínai és japán hallgatócsoportok számára. 2019-ben a tervek szerint a nyári kurzusok száma tovább nő, amerikai, illetve újabb kínai és mexikói partneregyetemekről érkező csoportoknak köszönhetően.

 

 

Rovat: 
You shall not pass!