Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Megnyílt az új tanév a PTE-n

A Pécsi Tudományegyetem Tanévnyitóját és Ünnepi Szenátusi Ülését 2014. szeptember 1-én tartotta a Dr. Halasy-Nagy József Aulában.

 

 

A rendezvény elején Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntötte a vendégeket, majd megnyitotta a tanévet.

Ezt követően Palkovics László, a felsőoktatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében köszöntötte a jelen lévőket, majd Udvardy György, a pécsi egyházmegye püspöke a szószékről megáldotta az új tanévet.

A Művészeti Kar ünnepi műsorában Sugár Rezső - Petőfi Sándor: Reszket a bokor című dalát, Tokody Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes operaének-művész, a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet oktatója adta elő, Horváth Judit zongoraművész kíséretében.

 

Semmelweis-nap alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjat adott át Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Sürgősségi Ellátási és Egészségpedagógiai Intézet egyetemi docense, megbízott intézetigazgatója, dékánja részére.

A European Association of Social Psychology az európai szociálpszichológia fejlődését szolgáló tevékenysége elismeréseként Jean Paul Codol-díjat adományozott László János professzornak, a Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet egyetemi tanárának.

Baranya Megye Önkormányzatának Közgyűlése kiváló tudományos és oktatói munkásságáért, valamint a Baranya Megyei Területi Választási Bizottság elnökeként végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Elnökének Kitüntető Díját adományozta Berke Gyula egyetemi docensnek, a PTE oktatási rektorhelyettesének.

Pekingben, 43 ország 188 kórusának részvételével megrendezett 12. Nemzetközi Kínai Kórusversenyen a Bartók Béla Férfikar Lakner Tamás, a Művészeti Kar dékánjának vezetésével I. díjat nyert. A legjobb karnagynak járó díjat is Lakner Tamás érdemelte ki.

Augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepén Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Szinnyei József-díjat adott át Szellőné Fábián Máriának, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettesének.

Szeptember 1-je, Pécs Város Napja alkalmából Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Pro Civitate emlékérmet adományozott Font Márta egyetemi tanárnak, a Bölcsészettudományi Kar professzorának kimagasló történettudományi munkája elismeréseként.

Nagy Imre, a Bölcsészettudományi Kar emeritus professzora, a város irodalmi életének meghatározó alakja Városháza Emlékérem kitüntetést vehetett át.

Miseta Attila, egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar dékánja kiemelkedő tudományos tevékenysége, laboratóriumi munkája elismeréseként Pro Communitate Emlékérem kitüntetésben részesült.

A kitüntetésekhez szívből gratulálunk!

Áder János Magyarország köztársasági elnöke, 2014. szeptember elsejei hatállyal egyetemi tanárrá nevezte ki egyetemünk 14 oktatóját. A rektortól professzori talárt vehetett át:

az Állam- és Jogtudományi Karon:

  • Herke Csongor, a Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszék professzora,
  • Nochta Tibor, a Polgári Jogi Tanszék professzora;

a Bölcsészettudományi Karon:

  • Hajdu Péter, a Klasszika Filológia Tanszék professzora;

az Egészségtudományi Karon:

  • Salamonné Toldy Erzsébet, a Szombathelyi Diagnosztikai Intézet professzora;

a Klinikai Központban:

  • Cziráki Attila, a Szívgyógyászati Klinika professzora,
  • Than Péter, az Ortopédiai Klinikai Tanszék professzora;

a Közgazdaságtudományi Karon:

  • Rappai Gábor, a Statisztika és Ökonometria Tanszék professzora;

a Művészeti Karon:

  • Drahos Béla, a Zeneművészeti Intézet professzora,
  • Lakner Tamás, a Zeneművészeti Intézet professzora;

a Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karon:

  • Csébfalvi Anikó, az Építőipari Szakmai Intézet professzora,
  • Ifj. Kistelegdi István, az Építészmérnök Szakmai Intézet professzora,
  • Zoboki Gábor, az Építészmérnök Szakmai Intézet professzora;

és a Természettudományi Karon:

  • Fialowsky Alice, a Matematikai és Informatikai Intézet professzora,
  • és Lóczy Dénes, a Földrajzi Intézet professzora.

 

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetést adományozott Pálinkás József professzornak, aki a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként támogatta a vidéki felsőoktatási intézmények tudományos fejlődését, többek között akadémiai kutatócsoportok létrejöttét, amelynek eredményeként a Pécsi Tudományegyetemen az akadémiai kutatócsoportok száma kilencre emelkedett és a Lendület programban való részvételünk is fokozódott. Akadémikusaink száma emelkedett, a PTE súlya az MTA-n belül nőtt. Pálinkás Elnök Úr tevékenysége jelentősen hozzájárult a Pécsi Tudományegyetem tudományos kutatás-fejlesztési színvonalának emeléséhez.

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetést adományozott Bauer Miklós professzornak, a jogelőd Pécsi Orvostudományi Egyetem egykori rektorának, a Pécsi Tudományegyetem és jogelőd intézményei érdekében kifejtett tudományos, oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként.

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa Lénárd László egyetemi tanárnak a Pécsi Tudományegyetemen 2000-2007 között végzett kimagasló vezetői tevékenysége elismeréseként a rector emeritus címet és a Pécsi Tudományegyetem pecsétgyűrűjét adományozza.

Az Egyetem rektora Pro Universitate Juventutis Díjat adományozott Kugyelka Rékának, az Általános Orvostudományi Kar orvosi biotechnológia szakos hallgatójának, egyetemi tanulmányai során elért egyenletesen magas színvonalú szakmai és tudományos munkája elismeréseként, valamint a Magyar Rákellenes Liga Alapszervezetében tanúsított példamutató társadalmi szerepvállalásáért.

Az Egyetem rektora Alma Mater Emlékérmet adományozott Gulyás Tibor végzett hallgatónak, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat kabinetfőnökeként, a HÖOK elnökhelyetteseként, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnökeként és a Magyar Ifjúsági Konferencia elnökeként végzett munkája elismeréseként.

 

Az Egyetem rektora Egyetemi Kultúráért Díjat adományozhat azon személyeknek, szervezeteknek, akik aktív szerepvállalásukkal, áldozatkész munkájukkal és kiemelkedő művészeti, kulturális tevékenységükkel méltón öregbítetik Egyetemünk hírnevét. Egyetemi Kultúráért Díjat vehetett át:

  • Domoszlai Edit, a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar végzett hallgatója, a kimagasló színvonalon végzett egyetemi tanulmányai, és ezzel párhuzamosan nyújtott kiváló táncművészeti tevékenysége elismeréseként;
  • Nagy Johanna, a Művészeti Kar klasszikus énekművész szakos hallgatója, a 2. Lav Mirski Énekversenyen elért abszolút 1. helyezésének elismeréseként;
  • Palkovits Nóra, a Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakos hallgatója a pécsi improvizációs színház és az Improvokál társulat megalapításáért.

 

Az egyetem rektora Egyetemi Sportéletért Díjat adományozhat azon személyeknek, szervezeteknek, akik aktív szerepvállalásukkal, áldozatkész munkájukkal és kiemelkedő sport- vagy sportszervezői teljesítményükkel méltón öregbítették Egyetemünk hírnevét. A 2014-ben Egyetemi Sportéletért Díjban részesül:

  • Hárságyi Roland, a Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar építészmérnök szakos hallgatója, a 2013. évi junior és felnőtt Full-Contact, K1 és K1 Oriental Magyar Bajnokságon elért 1. helyezése elismeréseként.
  • Kovács Filoména, a Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakos hallgatója, aki a PVSK sportolójaként és a tájfutás világbajnoki kerettagjaként méltón öregbítette Egyetemünk hírnevét.
  • Péley Domonkos András, az Egészségtudományi Kar ápolás- és betegellátás szakos hallgatója, kiemelkedő tájékozódási futóteljesítménye, Magyar Egyetemi bajnoki címe és sportszervezői, bírói tevékenysége elismeréseként.
  • Récsei Petra, az Egészségtudományi Kar ápolás - és betegellátás szakos hallgatója, kiemelkedő atlétikai teljesítménye, Magyar Egyetemi bajnoki címe és sportszervezői, bírói tevékenysége elismeréseként.

 

A Pécsi Tudományegyetem rektora elismerő oklevelet adományoz a XI. Egyetemi Birkózó Világbajnokság előkészületeiben és lebonyolításában tanúsított eredményes és lelkiismeretes szervezőmunkájának elismeréseként:

  • Téczely Tamásnak, a Testnevelés- és Mozgásközpont igazgatójának;
  • Thassy Tírának, a Sportiroda szabadidősport referensének;
  • Kusztor Andrásnak, a Jogi Igazgatóságjogi előadójának. 

 

Kulturális munkája elismeréseként a Pécsi Tudományegyetem rektora oklevelet adományoz Soheili Mehrdadnak, az Általános Orvostudományi Kar fogorvos szakos hallgatójának, a „Motivation Speech” hagyományteremtő rendezvény életre hívásáért, Dr. Patch Adams látogatása során nyújtott kimagasló, önzetlen munkájáért és EGSC titkári tevékenységéért. Kiemelkedő művészeti tevékenységük elismeréseként oklevélben részesültek a következő hallgatók:

  • Ferenczi Roland, a Bölcsészettudományi Kar történelem szakos hallgatója;
  • Ferenczy Nikolett, a Bölcsészettudományi Kar magyar szakos hallgatója;
  • Kaiser Carlo Ulrich Gerhard Marian, az Általános Orvostudományi Kar általános orvos szakos hallgatója;
  • Kovács Réka Erika, az Egészségtudományi Kar ápolás - és betegellátás szakos hallgatója;
  • valamint Schroth Roland, az Egészségtudományi Kar ápolás - és betegellátás szakos hallgatója.

Egyetemünk rektora sporteredményeik elismeréseként oklevelet adományozott:

  • Alföldi Zoltánnak, a Bölcsészettudományi Kar pszichológai szakos hallgatójának,
  • Baka Dorottyának, az Egészségtudományi Kar ápolás - és betegellátás szakos hallgatójának,
  • Balla Péternek, az Általános Orvostudományi Kar általános orvos szakos hallgatójának;
  • Csanádi Hajnalnak, a Művészeti Kar festő szakos hallgatójának;
  • Rozanovic Ádámnak, a Természettudományi Kar sportszervező szakos hallgatójának.

A kitüntetetteknek szívből gratulálunk!

 

Hiánypótló és egyben egyedülálló kezdeményezést indított útjára a Pécsi Tudományegyetem az előző tanévben, annak érdekében, hogy az elsőéves hallgatóit támogassa. Az első szemeszterüket alapszakon megkezdő hallgatók számára létrehoztuk a PTE Rektori Ösztöndíjat.

A PTE Rektori Ösztöndíját, azok a nappali, önköltséges alap- és osztatlan szakra felvételt nyert hallgatók kapják, akik első helyen jelölték meg a PTE-t, és az első 100 legmagasabb pontszámot érték el.

Az Ösztöndíj mértéke 100.000 forint, melyet az egyetem a diák költségtérítéséből ír jóvá az első tanulmányi félévben. A második félévtől hallgatóink már a PTE tehetség, tanulmányi és szociális ösztöndíjaira is pályázhatnak.

A mai ünnepélyes alkalomra a Pécsi Tudományegyetem meghívta Szilágyi Kittit, a PTE KTK gazdálkodás és menedzsment szakra felvételt nyert hallgatóját, akit a hagyományos felvételi eljárás során elért eredményei alapján kértek fel, hogy további 99 ösztöndíjban részesülő hallgatótársát képviselve vegye át Rektor úrtól oklevelét.  Az ösztöndíjban részesülő PTE hallgatók a hét folyamán levélben kapnak értesítést.

Tanulmányaikhoz ezúton is sok sikert kívánunk! 

Az ünnepséget az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökének, Rinfel Jánosnak a szavai zárták.

 

You shall not pass!