Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Közös rendezvénnyel ünnepelte az új tanévet a Város és az Egyetem

A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amely esemény felvezető évében, 2016. szeptember 1-jén került sor Pécs Város napja Ünnepi közgyűlésére és a PTE Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülésének közös rendezvényére. Az eseményen díjak, elismerések és egyetemi tanári kinevezések átadására is sor került.

 

Tanévnyitó 1. rész letölthető ezen a linken!

Tanévnyitó 2. rész letölthető ezen a linken!

 

Az eseményen a Magyar Kormány részéről részt vett Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, Palkovics László oktatási államtitkár és Hoppál Péter kulturális államtitkár; Pécs Megyei Jogú Város részéről Páva Zsolt polgármester és Lovász István jegyző; a Pécsi Tudományegyetem részéről pedig Bódis József rektor és Zeller Gyula rektorhelyettesek.

 

Páva Zsolt polgármester köszöntőjében kiemelte Pécs szellemiségét, a genius loci, azaz a pécsi szellem jelentőségét az első magyar egyetem alapításának történetében, és egyben méltatta az elmúlt egy év eredményeit, melyeknek a szervező elve a rend motívumának megteremtése volt a város életében.

 

A polgármesteri gondolatokhoz kapcsolódott Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektorának köszöntője, aki beszédében kiemelte: különleges alkalom az első közös rendezvény, amelynek apropóját a jövőre 650 éves első magyarországi egyetem alapítása adja, amely egyben a magyar felsőoktatás születésnapja is.

 

 Az eseményen díjak, elismerések és egyetemi tanári kinevezések átadására is sor került.

 

Közös rendezvénnyel ünnepelte az új tanévet a Város és az Egyetem / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs 

 

Művészeti teljesítménye elismeréseként elismerő oklevélben részesült:

KISS DIÁNA, aki a Centenáriumi IX. Nemzetközi Simándy József énekversenyen I. korcsoportban III. helyezést ért el.

 

Trefort Ágoston díjban részesült:

DR. KOVÁCS BÉLA (PTE ÁJK)

LEHOCZKI BALOG ANDREA (SZTE ÁOK)

DR. NAGY REZSŐ (Óbudai Egyetem)

DR. PUPOS TIBOR (Pannon Egyetem)

DR. FÜLÖP LÁSZLÓ (Kaposvári Egyetem) 

 

Balog Zoltán Miniszter úr Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett miniszteri elismerésben részesítette a PTE három oktatóját:

JANCSKÁRNÉ ANWEILER ILDIKÓT, a Műszaki és Informatikai Kar főiskolai docensét

KRÁNICZ JÁNOST, az Egészségtudományi Kar professor emeritusát,

PAJOR LÁSZLÓT, az Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárát.

 

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöki kinevezésében részesült:

DR. CSÉPE VALÉRIA

 

Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagsági megbízatásában részesült:

GULYÁS TIBOR

 

Városháza Emlékérem kitüntetésben részesült:

VÁNDORI ANDRÁS nyugalmazott bányamérnök, klubvezető tartalmas, sikeres bányamérnöki életpályája, valamint közösségteremtő, ifjúságbarát oktató-nevelői tevékenysége, a bányász kultúra és hagyományok ápolása, megőrzése elismeréséül,

KRIZSÁNOVICS KÁROLY tanár, a Pécsújhegyi Környezet- és Érdekvédelmi Egyesület alapító elnöke fáradhatatlan, lelkiismeretes, aktív civil, közösségépítő tevékenységének elismeréséül,

NEUMAYER KÁROLY egyetemi docens, Artisjus-díjas és Liszt-díjas fúvószenekari karnagy, trombita művész részére páratlan előadói, zenetanári és karmesteri teljesítménye, a magyar kultúra és zeneművészet kiváló tolmácsolása, továbbá sikeres kultúraszervezői tevékenységének elismeréséül,

GYURKÓ ISTVÁN trombitaművész, zenetanár, karmester eredményes karnagyi, zeneművészeti és zenetanári tevékenysége elismeréséül,

BLAZSEKOVICS FERENC küzdősportoló, thai box mesteredző kiemelkedő, eredményes sportolói és edzői tevékenységének, az ázsiai harcművészetek népszerűsítésében tett sikereinek elismeréséül.

 

RÉTFALVI SÁNDOR szobrász, érdemes művész, professzor emeritus / fotó: Müller Andrea

Fotó: Müller Andrea

 

Pro Civitate díjat vehetett át:

ID. DÁRDAI PÁL labdarúgó, labdarúgóedző a labdarúgás területén elért kiváló eredményei, továbbá több évtizedes edzői munkájának elismeréseként,

RÉTFALVI SÁNDOR szobrász, érdemes művész, professzor emeritus a képzőművészetben és az oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért, Pécs város művészeti életében elért sikereinek elismeréséül,

VONYÓ JÓZSEF történész, nyugalmazott címzetes egyetemi tanár fáradhatatlan, lelkiismeretes, magas színvonalon végzett, több évtizedes közéleti, akadémiai, kutatói és oktatói életpályájának elismeréséül.

 

Pro Communitate díjat vehetett át:

JOBBÁGY VALÉR Liszt-díjas karnagy, egyetemi tanár, Pécs kulturális életének négy évtized óta aktív szereplője a magyar kultúra magas szintű közvetítésében tett eredményes tevékenysége, a zeneirodalom remekműveinek előadása, továbbá zenepedagógiai tevékenységének elismeréséül,

A MAGYAR PÁLOS REND TARTOMÁNYFŐNÖKSÉGE közösségteremtő, lelkipásztori, tanítói, humanitárius és jószolgálati munkájának elismeréséül,

VARGA FERENC tanár, intézményigazgató, egyesületi elnök sikeres és eredményes közéleti, közösségteremtői, közművelődési, oktatói és ifjúságnevelői életpályája, valamint a határon túli magyarok közösségmegtartó és identitástudatuk megőrzéséért tett lelkes és fáradhatatlan munkájának elismeréséül.

 VARGA FERENC tanár, intézményigazgató, egyesületi elnök / fotó: Müller Andrea

Fotó: Müller Andrea

 

Pro Universitate Juventutis Díjat vehetett át:

VANCSIK PÉTER magyar-testnevelés szakos hallgató, a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnökeként végzett alázatos és kiemelkedő szervezetfejlesztő, több generáción átívelő hatású tevékenysége és leköszönését követően a Neptun rendszer bevezetésével kapcsolatosan végzett aktív segítségnyújtása elismeréseként,

 

Alma Mater Emlékérmet vehetett át:

RONTA ÁKOS pénzügy mesterszakos végzett hallgató kimagasló tanulmányi eredménye, több országos szintű közgazdaságtudományi versenyen való sikeres részvétele és az EHÖK általános alelnöki pozíciójában végzett szorgalmas munkájának elismeréseként.

 

Egyetemi Kultúráért Díjat vehetett át:

A JANUS EGYETEMI SZÍNHÁZ, mely aktív szerepvállalásával, áldozatkész munkájával és kiemelkedő művészeti, kulturális tevékenységével méltón öregbíteti Egyetemünk hírnevét, a díjat átvette MIKULI JÁNOS, a színház igazgatója,

A PTE KULTÚRATUDOMÁNYI, PEDAGÓGUSKÉPZŐ ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR HALLGATÓIBÓL VERBUVÁLÓDOTT THZ, azaz a TEHETSÉGES HALLGATÓK ZENEKARA aktív szerepvállalásukért, áldozatkész munkájukért, kiemelkedő művészeti és kulturális tevékenységük elismeréseként,

A ZENÉLŐ EGYETEM a populáris zenei kultúra értő megismerését támogató kitartó munkájuk elismeréseként

 

Egyetemi Sportéletért Díjat vehetett át:

GALAMBOS RAMÓNA testnevelő-edző szakos egyetemi hallgató, a Magyar Birkózó Szövetség felnőtt válogatottjának tagja birkózás sportágban, az 55 kg-os súlycsoportban, 2016-ban elért Európai bajnoki 3. helyezéséért,

KRAUSZ GERGELY villamosmérnök szakos egyetemi hallgató, a pécsi Multi Alarm Sportegyesület versenyzője  és az Európai Egyetemi Játékokon is szép eredményeket elért Pécsi Tudományegyetem csapatának tagja tollaslabda sportágban elért kiemelkedő egyéni és páros eredményeiért és olimpiai válogatott kerettagsága elismeréseként,

SÁROSI LAURA környezetmérnök szakos egyetemi hallgató tollaslabda sportágban elért kiemelkedő eredményeiért, a világ figyelmét felkeltő sportszerű viselkedésért és a 2016. évi riói olimpián való részvételi jog kivívása elismeréseként.

 

Áder János köztársasági elnök 2016. szeptember első napjától egyetemi tanárrá nevezte ki a PTE 11 oktatóját. 

Professzori talárt vehetett át az Állam- és Jogtudományi Karon:

GÁL ISTVÁN LÁSZLÓ, a Büntetőjogi Tanszék egyetemi tanára,

 

BALOGH PÉTER, az Immonológiai és Biotechnológiai Intézet egyetemi tanára / fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Fotó: Csortos Szabolcs/UnivPécs

 

az Általános Orvostudományi Karon:

BALOGH PÉTER, az Immonológiai és Biotechnológiai Intézet egyetemi tanára,

BALOGH SÁNDOR, az Alapellátási Intézet egyetemi tanára,

KOVÁCS TIBOR, a II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum egyetemi tanára,

KŐSZEGI TAMÁS, a Laboratórium Medicina Intézet egyetemi tanára,

 

a Bölcsészettudományi Karon:

KÁKAI LÁSZLÓ, a Társadalmi Kapcsolatok Intézet Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék egyetemi tanára,

NAGY ZOLTÁN, a Társadalmi Kapcsolatok Intézet Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék egyetemi tanára,

 

az Egészségtudományi Karon:

BETLEHEM JÓZSEF, a Sürgősségi Ellátási Intézet és Egészségpedagógiai Intézet egyetemi tanára, a Kar dékánja,

 

a Műszaki és Informatikai Karon:

GETTO TAMÁS, az Építész Szakmai Intézet Vizuális Ismeretek Tanszék egyetemi tanára,

HUTTER ÁKOS, az Építész Szakmai Intézet Építészeti és Várostervezési Tanszék egyetemi tanára,

 

a Művészeti Karon:

GAÁL TAMÁS, a Képzőművészeti Intézet egyetemi tanára.

 

KORINEK LÁSZLÓ professzor / fotó: Csortos Szabolcs/UnivPécs

Fotó: Csortos Szabolcs/UnivPécs

 

Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetést vehetett át:

KORINEK LÁSZLÓ professzor a Pécsi Tudományegyetem érdekében kifejtett vezetői, kezdeményező és támogató tevékenységéért,

DEBRECZENI LÁSZLÓ nyugalmazott tiszti főorvos a Pécsi Tudományegyetem érdekében kifejtett kezdeményező és támogató tevékenységéért.

 

Pécs Város Díszpolgára címben részesült:

BÁNKY JÓZSEF, Pécs klasszikus zenei életének meghatározó szereplője magas színvonalon végzett, több évtizedes fáradhatatlan, felbecsülhetetlen értékű zeneszerzői, előadói, művészeti és a felsőfokú zenetanári munkájának, sikeres életpályájának elismeréséül.

 

A kitüntetésekhez, kinevezésekhez szívből gratulálunk!

 

Tanévnyitó 1. rész letölthető ezen a linken!

Tanévnyitó 2. rész letölthető ezen a linken!

 

You shall not pass!