Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Hírek

Tíz szakirányú továbbképzés indul 2017 szeptemberétől a színház- és filmművészet területén a Művészeti Kar és a Színház és Film Intézet szervezésében.

A speciális nyári kurzuson a PTE-n tartózkodó 35 fős kínai hallgatócsoport múlt héten a Konfuciusz Intézettel és az ott folyó tanítási módszerekkel ismerkedett meg.

Befejeződtek az Izzik a galagonya munkacímű mozifilm forgatási munkálatai, így decemberben már a mozikban is láthatjuk. A film sok szállal kötődik egyetemünkhöz a készítők, szereplők és a helyszínek tekintetében is. A rendező, Vámos Zoltán volt hallgatónk, jelenleg is nálunk praktizáló orvosként forgatta Pécsett is a filmet, melyben PTE-s helyszínek és dolgozók is feltűnnek. A PTE Táncegyüttes pedig tánctudását is megmutathatta az egyik pécsi szórakozóhelyen játszódó jelenetben.

Bicsák Bence, egyetemünk tehetségnagykövete remek futóteljesítményének köszönhetően megnyerte a tiszaújvárosi triatlon világkupaverseny vasárnapi döntőjét.

Akár modern szobroknak, a városi terek díszeinek is beillenének a hajlított acélcsövekből megformázott új permetkapuk, amelyeket pénteken három pécsi városrészben állított fel a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. Az egyedi formatervezésű – felülről hullám alakzatot idéző, körbejárva hol vízcseppet, hol a város épületeire jellemző kupolát kiadó – szerkezetekkel az idén 125 éves pécsi vízszolgáltatás jubileumát is köszöntik.

A Pécsi Tudományegyetem jóvoltából idén sem engedjük, hogy a négy fal között izguljátok végig a ponthatárok hirdetését! Idén is izgalmas programokkal és fellépőkkel várunk Titeket Pécsett a Széchenyi térre, hogy együtt örüljünk a felvételi pontoknak!

A Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem program az idei évben válik nagykorúvá, lesz 18 éves. Az elmúlt 18 évben a jelentkezők száma folyamatosan emelkedik, a 9 diákkal induló Nyári Egyetemen idén 28 országból összesen 102 résztvevő tanul magyarul. Érkeznek jelentkezők többek között Brazíliából, Bulgáriából, Csehországból, Finnországból, Görögországból, az Egyesült Államokból, Egyiptomból, Thaiföldről, Japánból, Dél-Koreából, Romániából, Oroszországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból, Lengyelországból.

Az EFOTT több tízezres létszámával az egyik legjelentősebb fesztivál a magyar fiatalok körében. A szervezők koncertekkel és különböző színes programokkal készültek, ahogy a PTE is számos aktivitással várta házigazdaként a szórakozni vágyó fiatalokat.

Pécs MJV Közgyűlése Nagy Márta professzor asszony részére a képzőművészet terén elért kimagasló hazai és nemzetközi sikerei, a művészi értékű porcelán- és kerámiatervezés terén végzett sokoldalú alkotói, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként Zsolnay Vilmos-díjat adományozott.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a Pécsi Tudományegyetem vezetésével, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Debreceni Egyetemmel konzorciumban valósul meg az a projekt, melynek célja hozzájárulni a hazai innovatív klinikai kutatások és a gyógyszerágazat fejlődéséhez. Mindez növeli az orvostudományi kutatások volumenét, az ebből származó nemzetgazdasági és egészségügyi ágazati bevételeket, javítva hazánk versenyképességét és a nemzetközi gyógyszerkutatásokban való részvételét. A 2017. június 1-jével elindult kutatási és szervezetfejlesztési projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 3 év alatt összesen 1,5 milliárd forintból. 

Oldalak

You shall not pass!