Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Önkormányzati fejlesztéseket kutató konferencia

Másfél éves kutatómunka eredményeit összegezik és mutatják be neves szakemberek 2018.09.18-án a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” című kutatási projekt keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Önkormányzati Kutatóintézete, valamint a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara konferenciát szervez, melynek témája a helyi önkormányzati közszolgálati stratégiai-fejlesztési képességek erősítése, azon belül is a „Szabályozási alprogram.

A tanácskozás témáját adó kutatás vezetője Dr. Fábián Adrián, a PTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Maga a kutatás gyakorlati nézőpontú, a jogtechnikai megközelítések kiegészülnek a társadalompolitikai célok megvalósulását is szem előtt tartó önkormányzati megközelítésekkel. A kutatás kitér az önkormányzati jogalkotás valamennyi releváns területének és kapcsolódási pontjainak vizsgálatára, valamint a helyi választási és népszavazási rendszer, illetve a nemzetiségi önkormányzatok működésének és szabályozásának vizsgálatára is.

A konferencián szó lesz többek között az önkormányzati rendeletalkotásról, a települési nemzetiségi önkormányzatok törvényes működésének garanciáiról.

 

További információ »

 

Esemény időpontja: 
2018. szeptember 18. 10:00 - 14:00
Esemény helyszíne és címe: 
Dr. Halasy-Nagy József Aula (PTE ÁJK, 7622 Pécs 48-as tér 1.)
Rovat: 
Konferencia
You shall not pass!