Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

Sors Tamás, paralimpiai bajnok

Sors Tamás 

 

paralimpiai bajnok úszó

Állam- és Jogtudományi Kar

jogász

hallgató

  

 

 

 

Sors Tamás, paralimpiai bajnok úszó

"A középiskola után egy percig sem volt kérdéses, hogy a Pécsi Tudományegyetemet választom. Engem minden ehhez a városhoz köt, itt élek, itt úszom, ráadásul az egyetemről is csak jókat hallottam ismerőseimtől. A középiskolában a történelem volt a kedvenc tantárgyam, ezért is választottam a jogi kart - no meg azért, mert arra gondoltam, hogy az úszás mellett kell nekem egy olyan kihívás, amely valóban komoly és megterhelő. Szükségem volt még egy területre, ahol bizonyíthatok, s ahol felmérhetem, hogy mennyit is érek. A jogi karon roppant segítőkészek, mindenben számíthatok a tanárokra és a diáktársakra. A szintén paraúszó Meilinger Csabával kezdtük együtt az egyetemet, s nagyon jól esik, hogy a munkánkat abszolút elismerik, tudják, hogy a sportunk egyrészt leterhelő, másrészt pedig a versenyek és edzőtáborok miatt nem járhatunk úgy suliba, mint a többi diák. Az előző évem még eléggé a londoni játékok jegyében telt, szóval ez a mostani az a tanév, amelyben valóban pécsi egyetemista vagyok. Úgy érzem, az előző évben megkaptam a bizalmat a jogi kartól, most pedig itt az ideje, hogy megmutassam, hogy meg is érdemlem ezt."

You shall not pass!