Bencze Csaba, Junior Príma díjas harsonaművész

Bencze Csaba

 

Junior Príma díjas harsonaművész

Művészeti Kar

előadóművészet

hallgató

  

 

 

 

A PTE Művészet Karának hallgatója jelenleg is Bencze Csaba harsonaművész. A fiatal zenész 2013-ban elnyerte a Junior Prima díjat, 2012-ben pedig az International Trombone Assotiation (ITA - Nemzetközi Harsona Szövetség) Robert Marsteller harsonaversenyét Párizsban. A Pannon Filharmonikusok zenekarában játszik, s egyben a Pécsi Tudományegyetem tehetségkövete is.

"Bécsben tanultam egy évet, utána jelentkeztem a PTE Művészeti Karára. Farkas István Péterhez jöttem meghallgatásra, aki akkor a Magyar Operaház harsonaművésze volt. Az első meghallgatáson kiderült, hogy Szakszon Balázs, a Budapesti Fesztiválzenekar művésze épp tart egy kurzust, amin még a felvételi előtt részt vehettem, ez mély benyomást tett rám.
Farkas tanár úrral jó a viszonyom - talán már mondhatom, hogy baráti. Pécshez képest Bécsben egészen más a mentalitás, ott zenekarban való zenélésre „gyártják" az embereket, nem jellemző, hogy szólistákat képezzenek. Én viszont pont a szólisztikus képzés irányába szerettem volna elindulni.
A város nem jelentett újdonságot: bonyhádi vagyok, de Pécsett jártam szakközépbe, így gyakorlatilag lassan tíz éve, hogy pécsinek számítok. A kezdetektől fogva egyéni tanrendes vagyok, hiszen a zenekar mellett (a Pannon Filharmonikusoknál játszom) nehéz lenne minden órán ott lennem. Tavaly a szintén művészeti karos Barcza Beával tehetségkövet voltam a PTE-n, így több egyetemi helyszínen volt alkalmunk közösen játszani.
Március 22-én lesz a diplomakoncertem, nagyon készülök rá. Próbálok valami újat belecsempészni, ami változatossá, színesebbé teszi. Most a BA-diplomámat szerzem majd meg, s tervezem, hogy elvégzem a mester szakot is. Szerintem mindig mindenki tud zenészektől tanulni, és szerencsére mindig van is olyan, aki tud újat mutatni. De azt is szeretném megmutatni, hogy én egyedül mire vagyok képes, szívesen koncerteznék itthon és/vagy külföldön, szólóban. Májusra már van egy ilyen felkérésem Dél-Koreába, Szöülba."

You shall not pass!