Harmathy Attila

Harmathy Attila 1937. április 20-án született Budapesten. 1955-ben Debrecenben, a Református Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte. 1962-ben részt vett a Cambridge-i egyetem nyári jogi tanfolyamán, 1964 és 1967 között elvégezte a strasbourgi Nemzetközi Összehasonlító Jogi Egyetem négy évfolyamát. Állami nyelvvizsgát tett angolból, franciából, németből és oroszból.

 

Először a Magyar Külkereskedelmi Bankban dolgozott idegennyelvű levelezőként, majd a MALÉV-nál jogi előadóként. 1962 telén került az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetébe, ahol 1992-ig volt előbb főállásban, később másodállásban (ez alatt az időszak alatt volt tudományos munkatárs, majd főmunkatárs; ellátott tudományos titkári, osztályvezetői, igazgatóhelyettesi, majd ismét osztályvezetői feladatokat).

 

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán IV. éves hallgató kora óta oktat, először római jogot, később polgári jogot (eleinte megbízott óraadó volt, majd másodállású, később főállású oktató). 1974-ben docenssé, 1982-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1990. október és 1993. november között a Kar dékánja volt.

 

Rövidebb ideig különböző tanszékek (római jogi, majd a polgári jogi, később a polgári eljárásjogi tanszék) vezetését látta el. Részt vett a posztgraduális doktori képzés, a Kar párizsi illetve göttingeni egyetemmel közösen szervezett francia illetve német nyelven történő képzésének megszervezésében. 1993 és 2003 között az ELTE Jogtudományi Kara Doktori Tanácsának elnöke. 2007. óta professzor emeritus és továbbra is részt vesz az oktatásban.

 

1998 decemberétől 2007 áprilisáig alkotmánybíró.

 

Tudományos tevékenységet a polgári jog körében végez, de jelentek meg tanulmányai más jogágak körébe tartozó témákban is. Munkájában jelentős helyet kap a jogösszehasonlítás.

 

Kandidátusi fokozatot 1972-ben szerzett a közreműködőért való felelősségről írt munkájával, tudomány doktora fokozatot pedig 1981-ben a szerződések, a közigazgatás és a gazdaságirányítás összefüggéseiről szóló művével.

 

1985. óta tagja az MTA jogtudományi bizottságának, 1985. és 1990. között a bizottság alelnöke volt. 1990-től 1993-ig tagja az MTA etikai bizottságának. 1980. és 1990. között tagja a TMB állam- és jogtudományi bizottságának, 1990 és 1993 között a TMB titkára. 1993. és 1995. között tagja az Országos Akkreditációs Bizottságnak, elnöke a Jogtudományi Szakbizottságnak.1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1998-ban pedig rendes tagjává választották. 1993. május és 1995. február között a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese. 1996-tól 1999-ig a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.

 

1995 és 1998 között elnöke volt az Akadémia tudományos címek odaítéléséről döntő Doktori Bizottságának. 2000 és 2007 között elnöke az MTA Doktori Bizottsága fellebbezési fórumának, az Ügyrendi Bizottságnak. 2015-ben az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága elnökének választották.

 

Avatási időpont: 
2015. november 20.
You shall not pass!