Dr. Wolfgang Raschert

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának díszdoktora: 2004. március 11.

Dr. Wolfgang Raschert professzor orvosi tanulmányait a Kölni és Heidelbergi Egyetemeken végezte 1970-1976 között. Az egyetemi tanulmányok befejezését követően a Heidelbergi Egyetem Farmakológiai Intézetében dolgozott.1982-1987 között ugyanezen egyetem Gyermekklinikájának munkatársa volt. 1987-ben lett az Esseni Egyetem Gyermekklinikáján társprofesszor, majd  pedig a Giesseni Egyetem Gyermekklinikájának igazgató professzora. 1998-ban nevezték ki intézetigazgató egyetemi tanárnak az Erlangen-Nürnbergi Egyetem Gyermekklinikájára.

Raschert professzor világszerte ismert és elismert tudományos munkájának fő területei a gyermekgyógyászati farmakológia, a vazoaktív peptidegk, a gyermekkori hipertónia, az újszülöttek kardiorespiratórikus adaptációja, a leptinek kutatása. Tudományos eredményeinek tekintélyes része kézikönyvek, tankönyvek fontos adataiként jelentek meg. Munkássága 271 eredeti közleményben, nagy számú összefoglaló tanulmányban, könyv  monográfiában és az általa szerkesztett könyvekben jelent meg.

Klinikai-tudományos tevékenysége elismeréseként számos nemzetközi és szakmai tudományos társaság tagja. Így elnöke például a Német Gyermeknefrológia Társaságnak,a Dél-Német Gyermekgyógyász Társaságnak és vezetőségi tagja az Európai Gyermeknefrológiai Társaságnak.

Tudományos-szakmai teljesítményét a Német Gyermekorvosok Társasága Adalbert Czerny Díjjal, a Német Hipertónia Társaság Franz Gross Díjjal ismerte el.

Raschert professzor több, intenzív kapcsolatot tart fenn a magyar gyermekgyógyászokkal, az általa vezetett laboratóriumban illetve intézetben a PTE Általános Orvostudományi Kar és Egészségügyi Főiskolai Kar munkatársai számára biztosítja a közös kutatómunka metodikai-technikai feltételeit és rendszeresen fogad gyermekgyógyász kutatókat.

Ezen tevékenysége elismeréseként a Magyar Gyermekorvosok Társasága már 1994-ben tiszteletbeli tagjává választotta.

Kar: 
Általános Orvostudományi Kar
Avatási időpont: 
2004. március 11.
You shall not pass!