Dr. Kapolyi László

A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem díszdoktora: 1999 December 22.

Kapolyi László 1932-ben született Újpesten. Alap és Középfokú tanulmányait ugyanitt végzi el, majd egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatja, ahol 1955-ben szerkezetépítő mérnöki oklevelet szerez. Egyetemi évei alatt a Vasútépítő Vállalatnál dolgozik. Tanulmányait folytatva 1957-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen bányamérnöki majd 1961-ben a budapesti Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen ipar közgazdászi oklevelet szerez. Karrierje a Földalatti Vasútépítő Vállalat után a Tatabányai Szénbányánál folytatódik, ahol kezdetben beosztott mérnökként, majd üzemvezető főmérnökként, később főosztályvezetőként tevékenykedik. 1967-ben a Műszaki Tudományok Kandidátusa, majd nyolc évvel később a Műszaki Tudományok doktora lesz. 1980-tól a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora.

Politikai pályafutása 1968-ban kezdődik, amikor belépett az MSZMP-be. A Nehézipari Minisztériumba 1976-ban nevezik ki miniszterhelyettesnek, majd 1981 és 1983 között az Ipari Minisztérium energetikai államtitkára. Ezt követően 1987-ig a Lázár-, majd a Grósz-kormány ipari minisztere. 1985 és 1988 között az MSZMP Központi Bizottságának tajga, később a Minisztertanács energiapolitikai kormánybiztosa. A rendszerváltozás évében alapító tagja, egyben ügyvezető igazgatója az azóta is működő System Consulting Kft-nek.

Politikai karrierje 1994-ben éri el csúcsát, amikor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke lesz.

Főbb kutatási területei: kőzetmechanika, ásványvagyon-, nyersanyag-, és energiagazdálkodás, rendszerelmélet, energiapolitika, gazdaságpolitika. Tudományos munkássága alapján 1980-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1985-ben rendes tagjává választja. A Janus Pannonius Tudományegyetem mellett számos más intézmény fogadja díszdoktorává, így 1975-ben a Krakkói Bányász-Kohász Akadémia,1988-ban a Moszkvai Bányászati Egyetem, 1994-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem.

Kar: 
Janus Pannonius Tudományegyetem
Avatási időpont: 
1999 December 22.
You shall not pass!