Tuomo Lahdelma

Avatás dátuma
Kar neve
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Dr. Tuomo Lahdelma, a PTE Bölcsészettudományi Karának díszdoktora. Avatásának időpontja: 2012. november 8.
 

Tuomo Lahdelma

Prof. Dr. Tuomo Lahdelma, a Jyväskyläi Egyetem (Finnország) tanszékvezetője, a Hungarológia Projekt vezetője, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság elnöke. Jelentős oktatói, kutatói és szakfordítói tevékenységet fejtett ki az elmúlt évtizedekben a magyar kultúra finnországi és nemzetközi megismertetésében és oktatásában. Az általa igazgatott és szervezett jyväskyläi 5. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusra jelentős számú pécsi tanár és doktorandus kollégát, valamint egyetemi hallgatókat is meghívott, vendégül látott 2001-ben városukban. A 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust 2016-ban személyes indítványozására Pécsett szervezik.

Szakmai együttműködése az általam vezetett Irodalomtudományi Doktori Iskolával megelőzte Magyarország uniós csatlakozását Ennek kiemelése azért fontos, mert 2001 óta kölcsönösség érvényesül a szakmai együttműködésben a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolája, valamint az Irodalom Tanszékek és a Jyväskyläi Egyetem Hungarológia Tanszéke között. Ez az oktató és hallgatócserében, valamint az időközben megkötött nemzetközi Erasmus és Socrates együttműködési keretek kétoldalú kihasználásában is tükröződik. Lahdelma professzor résztanulmányok folytatására és kutatómunkára invitálja a PTE irodalomoktatóit és doktorandusait. Ebbe a Jyväskyläi Egyetem Hungarológia Tanszékén és a finn publikációs lehetőségeken kívül a Finn Akadémia és az MTA együttműködési lehetőségeit is felkínálja intézményünk munkatársai számára. Ez a tevékenység kivételes érdemeket szerzett az elmúlt évtizedben Lahdelma professzor számára.

 

Barangold be a PTE-t virtuálisan az interaktív böngészőnkkel!