Természettudományi Kar

A TTK idén is sok információval és érdekességgel várja a nyílt napra látogatókat!

Esemény időpontja: 
2019. január 15. 10:00

Bővelkedik jeles évfordulókban a 2017-es év: az 1367-es egyetemalapítás emlékezete mellett a Természettudományi Kar is ünnepel: huszonöt éve működik. A kar valamennyi oktatója, dolgozója és hallgatója ezt ünnepelte május 18-án, a TTK Ifjúság úti campusán.

Idén sem kellett csalódtunk: az emberek, férfiak és nők, fiatalok és idősebbek igenis érdeklődnek a természettudományok iránt! 

Világszerte körülbelül 250 millió embert érint a cukorbetegség, melynek egyik leggyakoribb késői szövődménye a neuropáthia (a perifériás idegeket érintő károsodás). Ez a betegeknek megközelítőleg mintegy 50%-át érintheti és végső esetben részleges lábfej, majd alsó végtagi amputációhoz vezethet.

Esemény időpontja: 
2016. szeptember 16. 12:00

A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöksége az egyetemi sport területén végzett, többéves eredményes munkájáért MEFS Hallgatói díjban részesítette a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kar (TTK) sportszervező szakos hallgatóját, Pap Csabát. Az elismerést a napokban adták át a Testnevelési Egyetem ünnepi közgyűlésén, Budapesten.

Feliratkozás RSS - Természettudományi Kar csatornájára
You shall not pass!