kutatás

Hét hazai egyetem részvételével alakult meg az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórum, mely az intézményekben zajló innovációs folyamatok erősítését tűzte ki célul.

A St. Joseph’s Hospital and Medical Center munkatársa, Andrej Romanovsky professzor által vezetett kutatócsoport a Pécsi Tudományegyetem kutatóival közösen egy olyan, vadonatúj fájdalomcsillapító feltalálása felé tettek komoly lépéseket, amely minden mellékhatástól mentes lenne.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a Pécsi Tudományegyetem vezetésével, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Debreceni Egyetemmel konzorciumban valósul meg az a projekt, melynek célja hozzájárulni a hazai innovatív klinikai kutatások és a gyógyszerágazat fejlődéséhez. Mindez növeli az orvostudományi kutatások volumenét, az ebből származó nemzetgazdasági és egészségügyi ágazati bevételeket, javítva hazánk versenyképességét és a nemzetközi gyógyszerkutatásokban való részvételét. A 2017. június 1-jével elindult kutatási és szervezetfejlesztési projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 3 év alatt összesen 1,5 milliárd forintból. 

A Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem partnerségével megvalósuló projekt célja, hogy egy nemzetközi színvonalú egészségügyi kutatásfejlesztési és szolgáltatási centrumot hozzanak létre a neurorehabilitáció területén. Az idegrendszert ért károsodás(ok) következtében kialakult fogyatékosság és rokkantság komoly terhet jelent a társadalomnak és az érintett családoknak, így rendkívül fontos a minél hatékonyabb és gyorsabb gyógyítás e betegek számára. Ebben jelenthet komoly előrelépést a most induló projekt.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a Pécsi Tudományegyetem vezetésével valósul meg az a projekt, melynek célja a világon egyedülálló nano-bioimaging mikroszkóprendszerek létrehozása és összehangolt működtetése. A kutatások új, az eddiginél sokkal részletgazdagabb betekintést nyújtanak a molekulák világába, lehetővé téve az orvosbiológiai kutatásokban a molekuláris kölcsönhatások, sejtfunkciós és sejtmorfológiai paraméterek vizsgálatát egyedi molekula szinten akár élő szövetben is. A Szentágothai János Kutatóközpontban 3 év alatt, 784,8 millió forint európai uniós támogatással megvalósuló kutatói program, melyet a PTE Általános Orvostudományi Kara 50 millió forinttal egészít ki, 2017. január 1-vel elindításra került.

A Pécsi Tudományegyetem projektje hazánkban és Közép-Kelet Európában is egyedülálló és hiánypótló célokat valósít meg. A súlyos, akut, életet veszélyeztető állapotok közül, több megbetegedésben is a megfelelően gyors orvosi beavatkozás ellenére is elfogadhatatlanul magas, 30-50%-os a halálozás. Ezen betegségekben történő eredményes kutatás csak az alapkutatók és klinikusok összefogásával, azaz a transzlációs medicina mentén valósíthatóak meg.

Sok lehetséges kapcsolódási pontot látnak kutatásaik között az isztambuli Kültür Üniversitesi és a Pécsi Tudományegyetem agykutatói. A konkrét közös projekt kidolgozása előtt tartottak sajtótájékoztatót augusztus 11-én a Szentágothai János Kutatóközpontban.

Esemény időpontja: 
2015. augusztus 11. 14:00 - 16:00
Feliratkozás RSS - kutatás csatornájára
You shall not pass!