Jubileum 650

Októberben is számos tudományos és kulturális programmal várjuk az érdeklődőket. Ünnepeljen velünk, szeretettel várjuk a jubileumi eseményeken!

Címkék: 

10 000 forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 forintos színesfém változatát bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából 2017. szeptember 29-én, a Pécsi Tudományegyetemen. Az emlékérme-kibocsátással a jegybank a magyar felsőoktatás 650 éves történelme előtt tiszteleg. 

Címkék: 

A jubileumi ünnepségsorozat részeként szeptember 29-én veszi kezdetét a DesignPécs, a régió kiemelkedő kreatívipari eseménye, együttműködésben a Design Hét Budapesttel és annak több városra is kiterjedő partnerhálózatával. A helyi és térségi design eredmények bemutatása mellett nemzetközi vonatkozású események is várják a látogatókat a formatervezés, az építészet, a divat, a gasztronómia, és még számos egyéb alkalmazási ágból. A Design Hét Budapest idei mottójához csatlakozva a DesignPécs is nagy hangsúlyt fektet a design gazdasági hasznosulásának bemutatására, a kreatívipari, valamint a rájuk támaszkodó mikro-, kis- és közép- vállalkozások pályára segítésére és fejlesztésére.

Az egész világot átalakító 3D nyomtatás aktuális állását mutatja be a Pécsi Tudományegyetem III. Nemzetközi Interdiszciplináris 3D Konferenciája 2017. október 5. és 6. között a Szentágothai János Kutatóközpontban. Az idei Konferencia a "Biomedical use of 3D Printing", azaz az a 3D nyomtatás Orvosbiológiai felhasználása címet kapta, megőrizve természetesen a már hagyománnyá váló Interdiszciplináris jelleget. Mi sem tükrözi ezt jobban, mint az, hogy idén a Művészeti Kar szervezésében megvalósuló Design hét is összekapcsolódik a Konferenciával. 

Címkék: 

A konferencia két fő téma köré épül: Víz, klíma és az Egészségügy oktatás és kutatás a fenntartható fejlődésért.

Esemény időpontja: 
2017. november 16. 14:00 - 2017. november 18. 13:00

A Magyar Tudomány Napján együttműködésben a Magyar Tudományos Akadémiával díszes ünnepséget szervezünk a Magyar Tudomány Ünnepének tiszteletére. 

Esemény időpontja: 
2017. november 03. 10:00

A 2017. őszi ünnepségsorozattal párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bank a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben pénztörténeti kiállítást rendez.

Esemény időpontja: 
2017. szeptember 29. 11:00 - 2017. december 20. 18:00

Az idei őszi félévben sem lesz hiány sportos programokból egyetemünkön. A PTE OIG Sportiroda a következő hónapokban is megmozgatja az egyetemi polgárokat:

Keresztesi József Medvevár avagy tragikomédia a pannóniai Janus végső futásáról és elragadtatásáról című darabja.

Esemény időpontja: 
2017. szeptember 27. 20:00

Keresztesi József Medvevár avagy tragikomédia a pannóniai Janus végső futásáról és elragadtatásáról című darabja.

Esemény időpontja: 
2017. szeptember 22. 20:00

Oldalak

Feliratkozás RSS - Jubileum 650 csatornájára
You shall not pass!