Pécsi Tudományegyetem

University of Pécs

  

  

film

A Parázs a szívnek c. film decembertől már a mozikban

Befejeződtek az Izzik a galagonya munkacímű mozifilm forgatási munkálatai, így decemberben már a mozikban is láthatjuk Parázs a szívnek címmel. A film sok szállal kötődik egyetemünkhöz a készítők, szereplők és a helyszínek tekintetében is. A rendező, Vámos Zoltán volt hallgatónk, jelenleg is nálunk praktizáló orvosként forgatta Pécsett is a filmet, melyben PTE-s helyszínek és dolgozók is feltűnnek. A PTE Táncegyüttes pedig tánctudását is megmutathatta az egyik pécsi szórakozóhelyen játszódó jelenetben.

 

19 helyszínen, 16 nap alatt, 969 csapóval 18,7 órányi nyersanyaggal 138 képet rögzítettek. Ebben benne van több mint 64 ember alkotótárs munkája. A színművészektől kapott tartalmat, illetve a stáb kitartását még sokszor a 64 fok sem törte meg.

 

Az Izzik a galagonya c. film decembertől már a mozikban

 

"Bár még egy nagyon hosszú és felelősségteljes utómunka vár ránk, mégis szeretném megköszönni a támogatást-, a küzdést-, és a bátorítást abban, hogy ezt a történetet elkészíthetjük, és ezzel egyben remélem azt is, hogy mind az alkotótársakat mind pedig Magyarországot a nemzetközi szinten is történő megjelenéssekkel büszkén képviselhetem." - írta Vámos Zoltán, rendező.

 

Az Izzik a galagonya c. film decembertől már a mozikban

 

 

rovat: 

Legyél Te is filmszereplő!

Statisztákat keresünk egy 2017. június 19. és 24. között Pécsett és Budapesten készülő mozifilmhez!

Június végén kerül forgatásra az a nagyjátékfilm, melyben egyetemünk fontos szerepet kap. A forgatási helyszínek egy része az egyetemen és pécsi szórakozóhelyeken, koncerteken lesz. A film bemutatójára előreláthatólag október végén kerül sor.

Olyan hallgatókat, munkatársakat keresünk, akiket érdekel, hogy miként zajlik egy film forgatása, szeretnének bepillantani a kulisszák mögé, és szívesen vesznek részt szereplőként egyes jelenetekben.

A forgatás időpontja várhatóan: 2017. június 19-20, Pécs, belváros.

Egy-egy jelentkezőnek nem kell feltétlenül minden forgatási helyszínre elmennie, de lehet több helyszínre is jelentkezni.

Jelentkezési határidő: 2017. május 25.

Jelentkezés: Pinczés Milán:  ryanmarblo@gmail.com; vagy a 06303573557 es mobilszámon.

 

rovat: 

Az egyetem is kiveszi a részét az „Obsitos kocsmája” című film létrehozásából

A közösségi finanszírozásból létrejött játékfilmhez nagyban hozzájárult a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának szekszárdi campusa is.

Pályázat egyetemi imázs film elkészítésére

A Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya pályázatot ír ki az egyetemi hallgatók számára egyetemi imázs film elkészítésére.

Beadási határidő: 2014. május 14.

További részletek a PTE Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya honlapján!

 

rovat: 
Feliratkozás RSS - film csatornájára
You shall not pass!