film

A PTE népszerűsítésére készülő 4 részes mini-websorozathoz keresünk két pécsi hallgatót főszereplőnek. Olyan színészi / szereplői kvalitásokkal rendelkező hallgatókat keresünk, akik képesek improzatív, természetes módon, a történethez szükséges instrukciók alapján játszani.

 

Címkék: 

Befejeződtek az Izzik a galagonya munkacímű mozifilm forgatási munkálatai, így decemberben már a mozikban is láthatjuk Parázs a szívnek címmel. A film sok szállal kötődik egyetemünkhöz a készítők, szereplők és a helyszínek tekintetében is. A rendező, Vámos Zoltán volt hallgatónk, jelenleg is nálunk praktizáló orvosként forgatta Pécsett is a filmet, melyben PTE-s helyszínek és dolgozók is feltűnnek. A PTE Táncegyüttes pedig tánctudását is megmutathatta az egyik pécsi szórakozóhelyen játszódó jelenetben.

Statisztákat keresünk egy 2017. június 19. és 24. között Pécsett és Budapesten készülő mozifilmhez!

A közösségi finanszírozásból létrejött játékfilmhez nagyban hozzájárult a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának szekszárdi campusa is.

A Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya pályázatot ír ki az egyetemi hallgatók számára egyetemi imázs film elkészítésére.

Feliratkozás RSS - film csatornájára
You shall not pass!